Család, gyerek mellett nehéz az angoltanulás. De van olyan eset, amikor ez kifejezetten a segítségedre van, mint Szilvi esetében.

"Szerettem volna tudni angolul. De nem volt semmi komoly célom vele, pusztán az, hogy tetszett a nyelv. Nagy vehemenciával bele is vetettem magam, és tanulgattam is önállóan egészen egy-két hónapig. Csak hát... közbeszólt az élet. Mivel nem volt konkrét (akár időben is sürgető) célom, ezért hamar más dolgok lettek fontosabbak. Tologattam magam előtt a tanulnivalót, majd egy idő után már lelki ismeret furdalásom sem volt, és a könyvek a fiók legmélyére kerültek. Ez kb. 15 évvel ezelőtt történt. Aztán persze a következő időszakokban is voltak fellángolásaim, de a vége mindig ugyanaz lett.

Az elmúlt 15 év alatt viszont éreztem, hogy valami hiányzik az életemből. Nem volt igazi hobbim. Olyan dolog, ami a fárasztó munka után feltölt, kikapcsol. Próbálkoztam sokféle dologgal, de egyikben sem találtam meg önmagam.

Tavaly aztán a fiam elkezdte az általános iskolát és indult a városunkban kéttannyelvű, angol-magyar, tagozat. Jó ötletnek tartottam. Egy idő után aztán elkezdtem kapisgálni, hogyha szeretnék neki majd segíteni a későbbiekben, és esetleg ki szeretnék tőle bármilyen leckét kérdezni, akkor nekem sem ártana tudni valamit. Persze volt még egy fontos momentum, hogy a kéttannyelvű suliban megjelentek a külföldi diákok, külföldi szülőkkel. És nagyon elkezdett zavarni az, hogy féltem attól, nehogy megszólítsanak, mert nem tudok válaszolni. Sőt, nem is értem amit mondanak. Így hát előkerestem a régi könyveimet, leporoltam a régi lelkesedésemet és nekiálltam.

Fokozatosan, először felelevenítettem a régi tudásomat, majd kezdtem hozzá újakat szedegetni. Nem hagytam magam most, hogy a napi rutin, és egyéb más feladatok legyűrjék a célomat. És mivel most volt célom, és szilárd elhatározásom, ez hatott. Kezdtem érezni, ahogy nő a tudásom. Fél év alatt hatalmasat fejlődtem. És közben valami nagyon fontosra is rájöttem. Hogy a vágyott hobbi, amit sohasem sikerült megtalálnom, az végig ott volt az orrom előtt. Az, hogy angolul tanulok, a saját örömömre és találok benne sikerélményt, az egy pompás hobbi. Nagyon sok mindenre jó, és nagyon sokféleképpen lehet csinálni. Például kipróbáltam már a regényolvasást is, kezdő egyes szinten, pompásan ment és nagyon élvezetes volt.

Persze ez így nagyon rózsaszín. A nyelvtanulás nagyon sok gyakorlással jár, és bizony sok tananyag nem megy olyan könnyen. De nem szabad feladni. Biztosan sokan kinevetnek majd, de semmi nem ment számomra olyan nehezen mint a kérdő szórend. Ha kérdő mondatot kellett megoldanom, akkor először mindig kijelentőben összeraktam magamban a mondatot, aztán átalakítottam kérdőre. Persze ez több időt vett igénybe... most már utólag nem is értem mit tökörésztem annyit ezzel, de más megoldás nem volt, mint kérdő mondat hegyeket alkotni. Aztán kb. 2 hónap után ment. Most már semmi problémám vele, de akkoriban úgy éreztem, hogy ezen soha nem fogok tudni túllépni.

Hát ez az én történetem. Bíztatok mindenkit, hogy tanuljon, akár csak a saját örömére, és tartson ki. Mert ha látja a javulást, azt, hogy egyre többet tud, egyre többet ért, és egyre könnyebben megy, az majd hatalmas lökést ad."

Piller Szilvia

50 felett is van élet, sőt, angoltanulás is. Éva útja a középfokhoz (és tovább), felnőtt fejjel.

"Hát, nem volt egyszerű. Tulajdonképpen csodálkoztam is magamon. Megőrültem, hogy újra ilyenbe vágok bele jóval 50 felett??? Amikor már a német nyelvvizsga után -amit sokkal korábban, 30 körül csináltam meg- azt mondtam, hogy nem, soha többet! Család, munka mellett nyelvtanulás? Inkább még egy diploma. Az kevesebb energiába kerül.

Aztán mégis elkezdtem. A cégem kínálta a lehetőséget, gondoltam élek vele. Így kezdtem el 54 évesen angolt tanulni. Eleinte kedvtelésből, egy év után pedig azzal a határozott céllal, hogy leteszem a nyelvvizsgát. Az ugyanis 5% plusz havonta. Igen, lehet nevetni, de engem ez (is) motivált. (Némettel együtt az már 10%!) Egyben kihívás is volt, amivel magamnak is és tán a környezetemnek is bizonyítani akartam, hogy képes vagyok rá. Pedig be kell valljam, időnként magam sem hittem.

Igyekeztem megragadni minden lehetőséget a nyelvvel kapcsolatos információszerzésre. Sajnos nyelvterületi gyakorlásra esélyem sem volt, de az internet rengeteg lehetőséget kínált. (Aki keres talál, így találtam többek között erre az oldalra is :) Volt, ahonnan napi feladatok jöttek hírlevélben, máshol hasznos információk, gyakorlatok, tesztek, gyakorlási lehetőség stb.

A másik igen nagy segítség a különböző szintekre írt angol nyelvű novellák, regények, könyvek olvasása volt. Az elsőt ajándékba kaptam, de utána már én vadásztam őket. El sem tudom mondani, mekkora élmény volt, amikor az első angolul írt könyvet kiolvastam! 'The Piano' ez volt a címe, míg élek nem fogom elfelejteni. Csodás élmény volt, hogy egy nyelven, amivel küzdök, és nagyon-nagyon messze vagyok még a tudásától, ezen a nyelven én EL TUDOK OLVASNI EGY KÖNYVET! És nemcsak elolvasom, de megértem, sőt élvezem! Igaz, nem minden szót, de a történetet értem! Ez maga volt a csoda, ami sarkalt arra, hogy újabb könyveket keressek.

Igyekeztem minden nap foglalkozni egy kicsit a nyelvvel. Ez annál is inkább szükséges volt, mert ugye 50 felett az ember agya már nem fog úgy, mint fiatalon. Ezt majd meglátjátok :) Viszont talán több volt bennem az akarat, az elszántság. (valamivel mégiscsak kompenzálni kell a hiányt :)

Úgy döntöttem, hogy a BME-re megyek vizsgázni. A szóbelire egy kedves tanárom pluszban is segített felkészülni. Beáldoztam egy-két plusz ruhadarab árát, de megérte. Tavasszal az írásbelit, nyár elején a szóbelit csináltam meg. A sok érettségiző és egyetemista között kicsit fura voltam 56 évesen, de ez csak a bizonyítási vágyamat növelte :)

És ami nagyon érdekes, hogy most a végén sem volt az az érzésem, mint anno a németnél, hogy soha többet. Talán, mert már más módszerrel tanultam, okosabban? Nem tudom, de az tény, hogy már megint tanulok. Októberben kezdtem el a spanyolt! :) Igaz, itt már nem a nyelvvizsga a cél, 'csak' a tanulás, a tudás."

Velényiné Andó Éva

Ági is hasonló tapasztalatokkal számol be, jóval 50 felett. Az ő segítségei az angol nyelvű könyvek voltak. A sztori különösen érdekes abból a szempontból, hogy hogyan és hogyan NE olvass könyvet. Ági a saját bőrén tapasztalta ki ezt.

"Az életkorom miatt (jóval 50 fölött) én valaha gyerekkoromban nem tanultam angolul. Az átlagnál még így is szerencsésebb voltam, az egyetemen volt pár félév angolom - de ez csak a nyelvtani szabályok átfutására, szakszöveg értelmezésére korlátózódott. Ennek ellenére, mikor 2 és fél éve nyáron megszűnt a cég, ami éjjel-nappal minden időmet lefoglalta, elhatároztam, hogy a hirtelen jött több szabadidőt okosan kihasználom, és angolul fogok tanulni.

Lomb Kató tolmács ajánlását megfogadva nagy fába vágtam a fejszémet: fogtam egy angol nyelvű, magyarul már olvasott regényt (a Harry Potter valamelyik, sokadik kötetét) és elkezdtem olvasni. Hááát - nagyon illúzióromboló volt!! Amiatt, hogy valaha (úgy 30 éve) már hallottam az angol nyelvtanról, azt képzeltem, egy kis igyekezettel sikerülni fog. De nem így volt! Úgy "olvastam" át kb. 80 oldalt, hogy még a szótár gyakori használatával sem értettem szinte semmit. El is ment a kedvem...

Időközben elkezdtem egy "újrakezdő", heti 2x2 órás nyelvtanfolyamot. Aztán a fiamtól kaptam "leegyszerűsített" nyelvezetű, nyelvtanulóknak szóló regényeket, 2-es és 5-ös fokozatút. Beleolvastam a 2-esbe, picit értettem, de nem annyira érdekelt, ezért nem sikerült átrágni magamat rajta. De az 5-ös fokozatú... Ez a Sense and sensibility volt, az egyik kedvenc filmem - igazán érdekelt az eredeti történet, ezért ezt a könyvet alig bírtam letenni, annyira tetszett. Minden este alvás előtt tévénézés helyett ezt olvastam. Próbáltam egy-egy fejezetet szótár nélkül elolvasni (annál is inkább, mert nehéz úgy olvasni ágyban fekve, hogy közben még szótárt is forgatok...) . Egy-egy olyan szó volt, ami sokszor előfordult, de nem sikerült pontosan ráéreznem a jelentésére - ezt a pár kulcsszót kikerestem a szótárban, és így kezdtek összeállni a dolgok. Volt jó pár olyan mondat, aminek a nyelvtan miatt sehogy sem állt össze a jelentése (csupa "had had" , "get-got"). Ezeket azért valahogyan megpróbáltam a történetbe illeszteni, de túl sokat nem törtem rajta a fejemet. 2-3 hét alatt, csak esténkénti olvasással, úgy végeztem a könyvvel, hogy lényegében értettem a sztorit. Közben jártam az angol tanfolyamra, meg az órákra való felkészüléskor a neten is nézegettem a nyelvtant oktató oldalakat. És lám, egyszerre csak rájöttem, hogy nem nyomdahiba volt a regényemben az a sok "had" egymás után ?

A következő téli szünetben fiam - aki nagyon-nagyon jól tud angolul - itthon egy "igazi", nem butított szövegű angol regényt olvasott, nagyon tetszett neki, mesélt is róla sokat. Mikor végzett vele, mivel nagyon izgatott a téma, belelapoztam. És lám - értettem a nagyját!! 1 hónap alatt elolvastam életem első igazi angol nyelvű regényét! A nyelvtana szerencsére nem volt agyonbonyolítva (mai angol regény...), szótárba csak néha-néha néztem, ha valami sokszor ismétlődő szó jelentését nem találtam ki magamtól. De a legtöbbször a szövegkörnyezetből úgyis kiderült a jelentés.

Mikor ezzel a könyvvel végeztem, elővettem a régebben félretett "2"-es fokozatú lebutított regényeket. 2-3 este alatt végeztem egy-egy példányával, nagyon-nagyon könnyűnek találtam, még úgy is könnyedén elolvastam, hogy a témát nem találtam túl izgalmasnak. Azóta már több angol nyelvű regényt olvastam, volt nehezebb is (több oldalas tájleírások... - ezeket átugrottam), de a lényeg az, hogy már tetszőleges angol nyelvű iromány elolvasásába bele merek kezdeni.

Hogy mi ebből a tanulság?

• Érdemes a nyelvtanulók számára leegyszerűsített nyelvtanú és szókészletű regényekből pár bennünket érdeklőt beszerezni és elolvasni.
  
• Olyan könyvet kezdj olvasni, ami tényleg érdekel, az igazán nagy hajtóerő. Az érdeklődés átbillent az olyan részeken is, aminél amúgy esetleg elakadnál
  
• Közben ne feledkezz el a tanulásról sem... Nekem a nyelvtanfolyam sorra megmagyarázta a könyvolvasás során érthetetlennek talált nyelvtani szerkezeteket. A neten is nagyon sok segítséget találtam a nyelvtanhoz.
  
• Szerintem a legfontosabb: merd elkezdeni!

Persze még nem végeztem a tanulással, hiszen beszélgetni még nem nagyon tudok, ez lesz a következő megoldandó feladatom. De az önbizalmam igencsak megnőtt attól, hogy gyakorlatilag TUDOK ANGOLUL OLVASNI !!"

Chello Ági

Mi van, ha nem sikerül a nyelvvizsgád? Hogy állsz fel a kudarcélményből? Mert van, hogy nem szabad adni a nyelvvizsga eredményére, ahogy Szilvia esete is mutatja.

"Azt hiszem én elrettentő példának lehetek jó a többi LELKES angoltanuló számára. Én is voltam lelkes. Tanfolyamra iratkoztam, tanultam a szabadidőmben, álmomban is angolul beszélgettem.

Aztán elmentem nyelvvizsgázni (középfokú C). Egyetlen egy részfeladat nem sikerült (50 helyett 46% - magnó utáni szövegértés) a többi 90% környékén mozgott. Ez miatt elbukott az egész. A lelkesedésem mélyrepülésben indult lefelé.

Azóta elvégeztem egy főiskolát, aminek a végén nem diplomát, hanem csak egy oklevelet kaptam, ami azóta is ott hever a szekrényben (2. éve).Csak angolul beszélő magyar feliratos filmeket nézek a moziban, és borzasztóan élvezem, hogy értem, még a "félrefordításokat" is. Angol nyelvtanításról szóló oldalakat nézek az interneten, van csodálatos kétnyelvű szótáram, ami még szabadidőmben is szívesen olvasgatok, de hogy konkrétan leüljek és elkezdjek tanulni, még nem sikerült.

Most viszont új irányt vett az angoltanuláshoz való hozzáállásom. A kislányom (5. osztályos) nagyon lelkes angoltanuló, nyáron Skóciába szeretne menni az iskola szervezésében, és nagyon készül. Hát ki tudna segíteni, ha nem én?

Az iskolai könyvön kívül megvettünk egy pár, gyereknek szóló tankönyvet, amelyekben egy krokodil vezet végig minket a különböző nyelvtani szerkezeteken, és bővíti a szókincsünket változatos témakörökben. A gyerek olyan ütemben halad, hogy néha azt kell mondjam, hogy várjunk egy kicsit, meg kell néznem a szótárban, nyelvtani szabályzatban. Nem vallhatok szégyent:-) Most már van párom a tanulásban, aki számít rám, átadhatok neki valamit, egy csodálatos nyelvnek az ismeretét, a szeretetét. Egyik nap angol nyelvtörőket olvastunk, és a könnyünk folyt a nevetéstől. Azt hiszem visszajött a tanulási kedvem, és nagyon igyekezni fogok, hogy legkésőbb szeptemberben megnyomhassam a "küldés" gombot a nyelvvizsga jelentkezési lap alatt."

Banka Szilvia

Néha nehéz bátornak lenni, és vállalni a bizonytalannak tűnő külföldi tartózkodást, messze a családtól és a barátoktól. Pláne, ha az embernek nincs rá pénze. De mindenképp lehetséges és megéri, ahogy Ibolya esete mutatja.

"Mindenkinek küldeném e rövid beszámolót, aki még motiválatlanul "tanulgat". Kell hogy legyen motivációd! Mindenkit arra biztatok, ne adja fel könnyen az álmait! Az "akarom" és a "muszáj" NAGY ÚR a tanulásban. E kettő volt mozgatóerőm abban hogy 52 évesen elkezdjek angolul tanulni.

Miután hetek teltek el úgy, hogy hajnalonként egyre korábban ébredtem azon töprengve, hogyan tovább, mert ha a kórháznál maradok, maholnap egyre lejjebb csúszok anyagilag. 2004 decemberében eljöttem a kórháztól és egy hét múlva már heti 5 napon át naponta a 45km-re lévő megyeszékhelyre jártam a TIT-hez angolt tanulni. Hat hónap után sikeres alapfokkal még mindig nagyon "bénán" éreztem magam a szövegértésben, a kommunikációban. Aztán megakadt a szemem egy hirdetésen, melyben külföldi munkalehetőséget kínáltak 6 hét intenzív angoltanfolyammal Angliában.

Pénzem nem volt, de felbontottam az életbiztosításom és abból befizettem a részvételi díjat. Igaz, munkát ugyan nem biztosítottak, de annyira fellelkesített a tanfolyam, hogy mindenáron ki akartam jutni Angliába. Rengeteg helyre jelentkeztem itthon magyar közvetítőknél, de mindenki először csak pénzt akart. Nekem már nem volt. Bújtam a magánhirdetéseket és bejött.

Másfél évig dolgoztam bentlakásos ápolóként Londonban. Közben tanultam a nyelvet, majd miután meghalt a bácsi akit gondoztam, próbáltam megbarátkozni a gondolattal hogy haza kell jönnöm. De újabb hirdetésre jelentkeztem.

5 nap próbamunka után Svájcban kaptam lehetőséget. 9 hónapot töltöttem Lugánóban, majd családi probléma miatt hazajöttem. Hogy ne felejtsem el az angolt, két hónap elteltével beiratkoztam egy középfokú angoltanfolyamra ami 5 hónap volt hetente 2x2 óra. Ezután jött az angol-számtech. 7 hónapos tanfolyam egy bokatöréssel kombinálva, de nem adtam fel! Elvégeztem sikeresen, és jelenleg kórházban dolgozom 3 műszakban és keresem az újabb lehetőséget külföldön. Várom a tavaszt, amely remélem már külföldön köszönt rám!"

Birkásné Kővári Ibolya

Norbi történetében azt figyeld, hogy mi az a rosszul értelmezett lojalitás egy olyan angoltanárhoz, akitől nem kapsz semmit, és hogyan győzz e felett. Megtanulhatod azt is, mire jók a memoriterek, és hogy milyen "mellékhatásai" vannak annak, hogy angolul tanulsz. Norbira személy szerint mi is nagyon büszkék vagyunk. Múltkor ugyanis egy nyelvvizsgaközpont vezetője, aki rendszeresen figyeli a fórumunkat, megkérdezte, hogy a Norbi nevű rendszeres hozzászóló vajon angoltanár-e. Nehezen hitte, hogy nem, olyan okosan segített másoknak.

"2008 januárjában kezdtem el angolozni. Előtte már kb. 1 éve jártam különórákra és több mint 8 éve tanultam angolt olyan hozzáállással, hogy ha egy HEADWAY feladat 10 kérdéséből már csak 1-re is jól válaszoltam, akkor kb. úgy örültem, mint majom a farkának. Szóbeli, mint fogalom, számomra nem volt ismeretes. Megszólalni abszolút nem tudtam, sőt már annak is örültem, ha azt megértettem, hogy "Open your exercise book, please." Nevetségesen hangzik de ezt is csak úgy értem el, hogy a szemem sarkából néztem, hogy egészen pontosan mi is az amit ki kellene nyitni... Elképesztően utáltam az angolórákat: szenvedés, unalom, félelem, összezavartság. Kb. így tudnám jellemezni az érzéseimet.

Számomra ez elég önbecsülés romboló volt, hiszen jó tanuló voltam, szinte majdnem a legjobb, de az angol az valahogy külön fogalom volt. "Nincs nyelvérzékem, nem tehetek róla!" - győzködtem magam, ahogy egyébként még ma is sokszor visszacseng ez a hang mások szájából. Szó mi szó, elkönyveltem, hogy nekem ez nem megy és eldöntöttem, hogy inkább struccpolitikát alkalmazok. Végül is heti 4-5 órát - ha kínszenvedéssel is - de ki lehet bírni.

Aztán jött egy kósza gondolat: "Milyen vagány lenne, ha úgy tudnék angolul, mint senki más az osztályban." Ez kezdő lökésnek elég volt, és elkezdtem járni különórákra Egy teljes évig jártam a legkülönbözőbb tanárokhoz. Kb. 5 tanáron mentem keresztül. Röviden jellemezném a különórák témáit:

"Hú képzeld olyan Guiness rekordot állítottunk fel a múlthéten, hogy megdöntöttük az egyszerre egy helyen legtöbb forralt bor ivását..."

"Vannak különböző világok, amikbe lehet vándorolni és...blablabla...hétvégén az édesanyám országos boszorkány találkozót rendez..."

És ezek felnőtt emberek szájából hangzottak el az ÉN ÓRÁIM alatt és helyett. És ez csak kettő volt. A többire - talán szerencsémre - de már nem is emlékszem. Úgy ültem egy-egy órán, hogy a gondolataim akörül forogtak, hogy mi a fenének is vagyok itt... fizessek ki 2000FT-ot azért, hogy mások hülyeségeit hallgassam? Egy-egy tanártól kb. 2 hónap után "mertem" megszabadulni. Azért használom ezt a szót, mert egyszerűen nem tudtam, mit mondjak, hogy miért akarok elmenni tőle. Aztán a harmadik tanárnál már egy új módszert találtam ki. Azt mondtam, hogy az iskolámban a tanárom ingyenes felkészítést vállal, mert annyira szeretné, hogy tudjunk angolul. Ez végül is elég hihető, és nyomós érv. A maradék 2 "selejtes" tanárnál már rutinszerűen ment a menekvés.

2007 telét járjuk, amikor is édesanyám egyik volt - angoltanár - barátnőjével szóba kerülök én, mint vita tárgya. Azt mondta, hogy szívesen elvállal, én pedig - ennyi kudarc után - úgy voltam vele, hogy egy próbát megér... legfeljebb majd "ezt" is lepattintom. Januárjában elkezdtünk tanulni. Be kell valljam érdekes módszere volt, de legalább volt, és ez az újdonság erejével hatott rám: A Kérdések és válaszok angol nyelvből c. könyv szóról szóra való megtanulása. Az első anyagrészre 2 hetem volt, hogy ki szótárazzam és még 1 hetem, hogy megtanuljam. Az első 2 hét folyamán én és - mint utólag kiderült - a tanárom is elképedve jött rá, hogy milyen "hülye gyerek" került hozzá. Ezt bátran ki merem jelenteni, hiszen külön szótáraztam ki pl. az "and" "or" vagy "as" szavakat is, hiszen nem tudtam mit jelentenek. Ekkor persze a tanárom kitartóan tűrte amit csinálok és kíváncsian figyelte, hogy meddig bírom. A szövegek mellet persze nyelvtanoztunk is, ami azt jelentette, hogy lediktálta a szabályokat és írtunk rá példákat, majd pedig otthonra kiadott 20-30 mondatalkotást az épp aktuális szabályhoz. A következő órára a lecke mellett meg kellett tanulnom a szabályokat is. Ez így ment 2 hónapig kb. mikorra már átvettük az összes igeidőt, és én is beleszoktam a szövegtanulásba. Apropó szövegtanulás. Soha addigi életemben annyira még nem volt ráállva az agyam semmire, mint akkor. Szinte minden nap tanultam egy-egy kis szövegrészt, ami olyan érdekes agyi viselkedést váltott ki, hogy este lefekvéskor, az ágyban, alvás helyett a szövegek forogtak a fejemben. Soha nem hittem volna, hogy létezik ilyen, de mégis. Szinte megelevenedett előttem a képe annak, ahogy mondom a kérdéseket és rájuk a válaszokat. Volt olyan, hogy már sokszori "magamra parancsolás" után is még mindig nem az alváson, hanem az angolon járt az eszem.

Aztán kb. 4 hónap után úgy éreztem, hogy a visszamondott mondatok már nem "minták", hanem a szavaim kezdenek engem tükrözni. Persze a mondatalkotásom egy abszolút ismeretlen témáról még hagyott maga után kivetnivalót. Ekkor már elkezdtünk egy középszintű érettségire felkészítő könyvet is csinálgatni. Hétről-hétre 1 feladatsor. Kezdtem élvezni a dolgot. 2008 májusa körül már élveztem a gyümölcsét a dolognak, hiszen érezhetően jobb voltam az órán, több önbizalmam volt, és ez kihatott minden tantárgyamra. Olyannyira jó kihatása volt, hogy másodikos középiskolás tanulóként kitűnő lettem év végén, amit - akárki akármit mond - az angol miatt volt. Egyszerűen annyira megmozgatta az agyam, hogy hiába is kellett legalább dupla annyit tanulnom, mint korábban, mégis sokkal több dolog fért a fejembe. Érdekesnek hangzanak ezek, tudom, de annyira föld feletti érzésem volt, mintha szó szerint repültem volna, hiszen annyira büszke voltam magamra. Kívánok mindenkinek ilyen érzéseket!

2008 nyara angollal, angollal és megint csak angollal telt. Aztán elkezdődött a harmadik középiskolai évem, és már elkönyvelt "nyelvzseni" voltam az osztályomban. Októberre terveztem a nyelvvizsgámat, de megfutamodtam, mert úgy éreztem, hogy nem tudom még eléggé a feladatok típusát, annak megoldási módját és stb. Tehát maradt a november. Eddigre már teljesen képben voltam az angoltanulás módszereivel, és olykor-olykor már a tanáromnál is okosabb voltam - a módszerek terén - és én mesélgettem neki. A vizsga előtt pár nappal elmentem egy próba vizsgára ahol 96%-ot értem el. Ott rögtön fel is ajánlották, hogy folytassam ott az angoltanulást, és aztán menjek felsőfokú nyelvvizsgára is. Végül november 15-én - ha pontosan tudom - elmentem a vizsgára. Aznap éjszaka aludni sem tudtam, annyira izgultam. Könnyítő tényező volt, hogy az éppen akkori iskolámban volt a vizsga szóval legalább ilyen téren nem aggódtam - mert amúgy elég izgulós típus tudtam lenni. Megírtam, de nem igazán éreztem, hogy pontosan milyen lett. Aztán délután szóbeli. Azt éreztem, hogy 100% lesz. És 1 hónap múlva amikor már a tanárommal is beszéltem - aki elmondta, hogy ennyi idő alatt ilyen szintű fejlődést még sosem látott - megjött az eredmény. Este fél 12 volt, és alig láttam a szememre, de csak kitartóan frissítgettem a TELC oldalát. Végül valami bejött, de az én gépemen mégsem tudott belépni...nem gyengén ideges voltam. :D Végső próbálkozásként megnéztem a szüleim gépén is az oldalt és kidobta: 82% Hűűűhaaaa. Elképesztően boldog voltam, hiszen, én, aki majdnem mindig a hülyék leghülyébbje volt az angol terén, képes voltam írni egy 82%-os nyelvvizsgát. Az én csapatomból - mármint akik az én tanáromtól jöttek - én lettem a legjobb. Azóta már letettem a középszintű előrehozott angol érettségit 91%-ra és egy emeltszintűt is 76%-ra. Eltökélt célom továbbtanulni, szóval megint neki fogok aktívan tanulni az angolt, hogy a felsőoktatásban már teljesen kisujjból rázzam ki a dolgokat, és hogy friss diplomásként már príma angoltudással kezdjem meg a nagybetűs életet."

Gál Norbi

Dóri egy nagyon fontos technikáról ír: a vizualizációról, és a célok kitűzéséről. Ez a két eszköz mindig beválik. Fogadd meg a tanácsát! És érdemes megfigyelned azt is, milyen technikákkal tanult ő nyelvet.

"Egyetemistaként másodévesen kezdtem bele a nyelvtanulásba (előtte csak más nyelvekre volt lehetőségem, ez pedig egy teljesen új nyelv volt), egy évig az egyetemen általános szókincset tanultam egy kiváló tanárnál, aki már a legelső órától kezdve mindenkit beszéltetett a 30 fős csoportunkban. Heti négyszer 80 perces órák voltak. A rákövetkező évben szeptemberben heti kétszer másfél órában magántanulóként folytattam nála. Az írásbeli középfokú szaknyelvvizsgára 5 hónap alatt, a szóbelire további 4 hónap alatt készített fel engem és egy barátnőmet. A szakmai középfokú nyelvvizsgáig 1 év és 8 hónap alatt jutottam el, úgy, hogy korábban nem tanultam ezt a nyelvet, sőt rokon nyelvet sem, és külföldön sem voltam. A legmotiválóbb a nyelvtanulás során elsősorban a tanárom volt. Rá tudott venni, hogy tanuljak, minél jobban, nagyon szigorú volt, és mégis nagyon kedves. Szerintem kulcsfontosságú a tanár személye.

A másik módszerem a nyelvvizsgához az volt, hogy kitűztem, hogy minimum 88%-ot akarok elérni az írásbelin, és ezt minden héten többször elképzeltem nagy átéléssel. A szóbelin minimum 80%-ot tűztem ki, mindkét esetben 2%-kal többre sikerült. A motivációban is sokat segített, hogy elképzeltem, hogy van kedvem tanulni, hogy milyen öröm lesz használni a nyelvet, és hogy ennek köszönhetően majd jó munkát fogok kapni. Sokkal könnyebb volt leülni tanulni úgy, hogy egyrészt pontosan tudtam, mit akarok, és milyen határidőkkel (ezért jó ha nyelvvizsgát is kitűz az ember célnak,mert így meg van szabva az időkeret is). Könnyű volt így leülni tanulni, hiszen magamban sokszor mondogattam, hogy szeretem, és jól tudom használni ezt a nyelvet. Nagyon fontos a hozzáállás és hogy senki ne becsülje le a saját képességeit.

Az egyik nagyon jó módszer szerintem, amiről már itt is olvastam (bár én már nem tudatosítva régóta alkalmazom) az a dalszövegtanulás. Amit az ember úgy megtanul, azt nehezen felejti el. Angolból pedig rengeteg dalszöveg rendelkezésre áll. Az angol sorozatok is nagyon jók, a kedvenc szereplőtől egy-egy kedvenc idézet könnyen bekúszik az ember fejébe, és mire észreveszi, már a barátaival ismételgeti. Ezen kívül, ami sokat segített még, az a viccek tanulása, elsősorban a magam szórakoztatására, de ez a nyelvvizsgán is jól jön, vagy bármilyen párbeszédben. Ha az ember már viccelni is tud az adott nyelven, az haladóbb szintre utal. Nekem sokat segített még ezen kívül, hogy hírportálokat nézegettem (pl euronews), ahol videó és a videó szövege egyszerre volt elérhető. Először próbáltam magamtól minél többet megérteni (a legelején szavakat, aztán szókapcsolatokat kiirogatni, amiket megértettem), utána pedig hozzáolvasni a szöveget ellenőrzésképp.

A többi nyelvtanulónak azt üzenem, hogy írják le a céljaikat, képzeljék el minél többször, megbízható, jó tanárnál tanuljanak, és legyenek nyitottak új módszerekre, keressék azokat, mert azok segítenek az érdeklődés fenntartásában is. És persze, higgyenek magukban, talán ez a legfontosabb!"

Hunor Dóri


Nézd meg, milyen megoldásokat találsz ezen a honlapon a te konkrét nyelvtanulási problémádra!