11 játék és tevékenység a mókás gyerekkori angolozáshoz

2014. 08. 27. | Tippözön | 0 hozzászólás

Már csak néhány nap hátra van a nyári szünetből.

Aztán kezdődnek a szürke, óvodai, iskolai, munkahelyi hétköznapok. 

Itt az ideje, hogy egy kicsit tanuljon, ismételjen a gyerek, felfrissítse az angol ismereteit.

 

 

Hallani sem akar róla? Nem csodálom!

Akkor játsszatok inkább – angolul! Ehhez mutatok néhány ötletet most a saját “fegyvertárunkból”.

 

Saját készítésű (vagy kevés eszközt igénylő) játékok óvodás kortól

1. Memóriajáték: bármilyen témában alkalmazható. Óvodáskor alatt lehet párosítózni is a kártyákkal. Használhattok bolti kártyákat, de készíthettek egy-egy témához kapcsolódóan (pl. ételek, játékok, járművek) saját kártyákat is kartonlapokra, vagy akár laminálhatjátok is a kártyákat. A rajzolásban segíthetnek a gyerekek is, így az elkészítés is külön móka lesz.

2. In Grandma’s toy chest: a jó öreg szólánc-játék, teszteljétek le, mennyire jól működik angol szavakkal a memóriátok!  “In my Grandma’s toy chest, I found an airplane” – kezdi az első játékos. A következő így folytatja: “In my Grandma’s toy chest, I found an airplane and a teddy bear” – tehát megismétli, amit az előző játékos mondott és hozzátesz még egy, a témához illő szót, és így tovább. A témát változtathatjátok a bevezető mondat módosításával: “In my Grandma’s fridge, I found…” vagy “In my schoolbag I found…”.

3. Hangman – a klasszikus akasztófa játék – miért ne próbálnátok ki angolul is? Nem szükséges hozzá más, csak egy lap (ha belaminálod vagy átlátszó füzetborítóval bekasírozod, fehértábla filccel tudtok rá írni, rajzolni, és letörölhető). Létezik tableten, telefonon használható alkalmazás formájában is 

 

Bolti társasjátékok

4. Kajacsata: az egyik kedvenc Thinkfun-os játékunk. Próbáltam már óvodásokkal, kisiskolásokkal és nagyobbakkal is, mindenki körében sikert aratott. Az ételekhez kapcsolódó szókincs egy szeletét ismételhetitek, gyakorolhatjátok vele, miközben tesztelhetitek a megfigyelőkészségeteket, gyorsaságotokat is.

5. Zingo: Szintén Thinkfun játék, a bingó játék bolti változata, amelyet egy mókás “adagolóval” tesznek még élvezetesebbé. Létezik angol változatban is.

6. Nagyon szeretjük az Orchard Toys játékokat is, sok közülük kapcsolódik angol mondókákhoz, mesékhez. Az egyik kedvencünk a Tojás Tóbiás, amely a testrészekkel való játékot teszi lehetővé. A Shopping List nevű játékkal pedig angolul is bevásárlókörútra indulhattok.

 

Játékok a neten

7. Biztosan a ti gyerekeiteknek is vannak olyan kedvencei, akikkel a különböző tévécsatornákon látható mesékben találkozik. Nálunk mostanában ilyen kedvencek a T-Rex Expressz (Dinosaur Train) vagy az Állati küldetés (Wild Kratts), korábbiak voltak Caillou vagy Dora, a felfedező (Dora, the Explorer). Ezeknek általában létezik angol nyelvű weboldala, ahol sok szórakoztató játékot is találhattok (pl. a pbskids.org oldalon).

8. Nagyon sokrétű, sok-sok angol nyelvvel kapcsolatos játékot találhattok a Starfall.com oldalon, amely segítségével angolul olvasni is elkezdhetnek tanulni a gyerekek (az enyémek már 4-5 éves koruktól szívesen játszottak rajta).

9. Ha nagyobb, tizenéves gyermekeid vannak, hívd ki őket egy versenyre a freerice.com-on, ahol a játék mellett jótékonykodhattok is (minél több pontot sikerül összegyűjteni, annál több rizst juttat az oldalt üzemeltető szervezet a rászoruló éhezőknek).

 

Olvassatok angolul!

10. Az OxfordOwl.co.uk az Oxford University Press oldala, amelyen több száz ingyen olvasható angol gyerekkönyvet találtok (egy regisztrációt azért kérnek az üzemeltetők). Nagyon ajánlom, hogy keressétek meg itt az Oxford Reading Tree sorozat könyveit, amelyekből a brit iskolás gyerekek 80%-a tanul olvasni, teljesen más, sokkal élvezetesebb módszerrel, mint ahogy a magyar gyerekek teszik ugyanezt. A meséket meg is tudjátok hallgatni, így használatukhoz még az sem szükséges, hogy a szülő jól beszéljen angolul. Ha magáért a meseolvasás öröméért használod az oldalt, akár 2-3 éves kortól is használhatod.

11. Az amazon.com-on nagyon sok gyerekkönyvet érhettek el elektronikus formában, amelyeket ingyen letölthető alkalmazásokkal különböző platformokon olvashattok (Android, IOS, PC stb.). Szinte mindig találni olyan könyveket, amelyeket ingyen le lehet tölteni (ezek általában villámakciók, 1 napig érhetőek el így a könyvek, utána néhány dollár az áruk, ami még így is vonzó lehet, ha azt nézzük, hogy nem kell a szállításra várni).

 

Jó játékot, jó olvasást kívánok!

 

Bán Annamari, neveljketnyelvugyereket.com

 

A bejegyzés szerzője: Bán Annamari angol nyelvtanár a  www.ketnyelvugyerek.hu blog gazdája. Annamari azokhoz a szülőkhöz szól, akik hisznek a korai idegennyelv-tanulásban.

Látogass el Annamari oldalára, ha szeretnéd, hogy pici babád, kisgyermeked jól beszéljen majd idegen nyelve(ke)t, és hajlandó vagy abban segíteni őt, hogy ne csak egy iskolai tantárgy legyen számára a nyelv! Sok-sok tanácsot találsz majd ehhez nála!

 

 

 

Ajánld a barátaidnak!

Szólj a Google-nak is, és nyomj egyet a +1 gombra!

Tetszett? Oszd meg ismerőseiddel!

Hozzászólások

0 hozzászólás

A mezők kitöltése kötelező.
Az e-mail címed nem fog látszódni.

Oldalunk sütiket (cookie) használ. Az Uniós törvények értelmében kérünk, engedélyezd a sütik használatát! További információ

Az Uniós törvényeknek megfelelően felhívjuk figyelmedet arra, hogy weboldalunk sütiket (cookie) használ. Ezek veszélytelen fájlok, melyekre a felhasználóbarátabb böngészés miatt van szükség. A sütiket letilthatod böngésződ beállításaiban. Az "Engedélyezem" gombra való kattintással elfogadod a sütik használatát.

Bezárás