A generáció, aki azt hitte, hogy a rádium csodaszer

2017. 08. 27. | Desszert | 6 hozzászólás

1917-ben nyílt egy óragyár New Jersey-ben.

Csodálatos, forradalmi termékek születtek a dolgozók kezei alatt.

Az órák mutatóit és számlapját ugyanis egy új, izgalmas találmánnyal kezdték el kezelni, hogy a sötétben világítson. Fiatal nők finom kezei festették a tökéletes, könnyű ecsetvonásokat.

 

Az óragyár, ahol rádiummal festettek

 

Persze az ecsetnek nagyon pontosnak, vékonynak kellett lennie, így a festések között a hölgyek megnyalták az ecsetet, majd utána belemártották a különleges, sötétben foszforeszkáló, UnDark névre keresztelt festékbe.

Olyan gyorsak és ügyesek voltak, hogy kétszázötven órát is kifestettek fejenként egy munkanap alatt. És mivel sokaknak ez volt az első állása rögtön a középiskola után, a hangulat a munkahelyen vidám volt. Sokszor játékosan a körmüket, és a fogukat is kifestették, hogy világítson a sötétben.

A szenzációs, mindent elsöprő találmány neve rádium volt. Az óragyár hetven fiatal hölggyel dolgozott együtt 1917 és 1926 között, akik közül 1927-ig ötvenet el is temettek. Egy évvel később pedig a festék feltalálója is követte őket. Ha ma valamelyik óragyári dolgozó sírja felett állsz egy Geiger számlálóval, az több mint 80 év után is jelzést ad.

Azt hinnénk, hogy itt a vége a sztorinak. Felfedezték, hogy rossz, és többé nem dolgoztak vele. De nem így történt. Mert ha valami divatra kap, akkor azt szinte lehetetlen megállítani.

 

A rádium diadalmenete

 

A huszadik század hajnalán a rádium volt az új amerikai csodaszer.

Rádium alapú fogyasztási cikkek tömkelege került a boltokba. Fogkrémek, meghűlés elleni orvosságok, gyerekjátékok, csokoládé, babáknak készült ruhaanyagok. Habfürdőket reklámoztak úgy, hogy „erősen radioaktív”, mert ez volt a divatos hívószó, amire a vevők felkapták a fejüket. De a legnagyobb sláger talán a rádiummal dúsított víz volt, amelyet egészségvédelmi céllal ajánlottak minden háztartásnak.

 

Az egészségesnek kikiáltott rádium-ital

 

Az új őrület annyira elhatalmasodott, hogy a rádiumos termékeket még hamisították is. Volt olyan vaj, aminek a neve azt sugallta, hogy rádiummal dúsított, de csak „becsapták” a vevőket, mert simán, tejből készült. A hatóságok 1938 után az ilyen esetekben el is marasztaltak cégeket.

A csodaszer természetesen Európába is eljutott: Párizsban a harmincas években hatalmas sláger volt a Tho Radia nevű kozmetikai család – egy Dr. Alfred Curie nevű orvos védnökösködése alatt, és hatalmas sláger lett a rádiummal dúsított, sötétben is látható rúzs is. És a párizsi divat persze visszaszivárgott az Egyesült Államokba. Így erősíti egymást ugyanaz a trend: az amerikaiak szerint ami európai, az csak jó lehet; az európaiak viszont azt istenítik, ami amerikai.

Nem is volt egyszerű megtörni a divatőrületet. Évtizedek kellettek a felvilágosító munkához.

 

Az első figyelmeztetések

 

Az első figyelmeztető cikk 1925-ben jelent meg a New York Times lapjain „Új rádium betegség: öt halott” címmel, de a tudomány csak 1927-ben igazolta a rádium okozta sugárzás genetikai hatásait. Hermann Joseph Meller, a tudós, aki erről először írt, 1946-ban Nobel díjat nyert a kutatásaiért.

Mégis, a rádium okozta egészségi problémákat a negyvenes évekig nem értették, és széles körben nem is ismerték el. Az atombomba bevetése előtt például jegyzőkönyvek bizonyítják, hogy Leslie Groves tábornok, a Manhattan project katonai parancsnoka amellett érvelt, hogy a sugárbetegség „nagyon kellemes módja a halálnak”. Az amerikai szövetségi kormány csak a második világháború végére állította fel a kötelezően betartandó alapvető munkahelyi biztonsági szabályokat a rádiummal dolgozók részére.

Azonban ha azt hinnéd, hogy mindez teljesen véget vetett az őrületnek, tévedsz. Még 1956-ban is reklámoztak urániumot tartalmazó gyógyászati segédeszközöket, mint a reuma gyógyszerét. Sajnos, máig fogalmunk sincs, hány ember halt meg radioaktív anyagokkal szennyezett termékek miatt szerte a világon.

 

Érdekel a TOP 25 cikk gyűjteménye az oldalról, egyben? AZONNALI INGYENES LETÖLTÉS ITT>>

 

És itt kanyarodjunk el a nyelvtanulás felé! Mert van némi párhuzam.

 

A nyelvtanulás rádiuma és urániuma

 

Nem tudom, mikor fog végre a nagy nyilvánosság is rájönni arra, amit a tudomány már tud: hiába oldogatsz meg nyelvi teszteket, mert a, b, c, d választásos feladatokkal nem lehet nyelvet tanulni. Színtiszta időpocsékolás.

És nem tudom, mikor süllyed végre az az információ, amit először 1979-ben írtak le: a puszta szavak helyett a kész kifejezéseket, gyakori szókapcsolatokat érdemes tanulni. Mert ha puszta szavakat tanulsz, azzal akadályozod a folyékony beszédet, a hallás utáni megértést, és hibákkal teszed tele az angolod. Nem tudom, mikor halnak ki végleg a szókártyák, a szótanuló appok, és a szódolgozatok. Pedig azóta is, folyamatosan születnek új kutatások ezzel kapcsolatban.

És végül nem tudom, mikor fognak végre a nyelvtanulók rádöbbenni arra, hogy nem mindig jó, ha minden mozzanatukat javítják és korrigálják, és mikor szűnik meg végre a javítás utáni követelőzés. Mert a javításnak is tudománya van. Van, amikor kell, van, amikor tilos. Van, akinek segít, és van, akinek károkat okoz.

Talán még nem nyomorítottunk meg elég nyelvtanulót.

Talán ötven év múlva, amikor meglátunk egy-egy szavakat kikérdező nyelvi tesztet, felnevetünk. Vagy elszörnyedünk, és elhűlten olvassuk, mint a rádium történetét.

Akárhogy is: kérlek, tájékozódj! Légy okos, tudatos nyelvtanuló, és tanulj meg nyelvet tanulni!

Sokkal rövidebb úton fogsz eljutni az angolhoz! Majd utána a többi nyelvhez is.

 

 

Érdekes volt? Tetszett? Nyomj egyet az Ajánlom és +1 gombokra, hogy tudjam!

Instant angol tanulókártyák

 

Tudtad, hogy okos, gyors haladást adó angol tanulókártya csomagokat is találsz itt?

12 év tanuláskutatásának eredményeit kapod meg az angol tanulókártyáimmal – válaszd ki a neked épp megfelelőt a webshopban:

Okos angol tanulókártyák elfoglalt, rohanó felnőtteknek

 

 

Tetszett? Oszd meg ismerőseiddel!

Hozzászólások

6 hozzászólás

A mezők kitöltése kötelező.
Az e-mail címed nem fog látszódni.

  • Takács Noémi 2017-08-28 14:12
    Kedves Gabi! Dobbenetes ez a radiumos tortenet... orulok, hogy mar sokkal tobbet tudnak illetekesek. Sztem mindig fenntartassal erdemes az ujdonsagokat kezelni: legyen mogotte tudomanyos kutatas, tapasztalat. Feltetelezesekbol is elorebb jutunk, meg ha teves is, am ez az orulet sokak eletebe kerult -:(. Válasz
  • Norbi 2017-08-28 14:55
    Ma nagyjából ugyanez történik a sok divatmajommal. Mindenki tonna számra eszi az egészségesnek kikiáltott édesítőszereket, a hizlaló cukor helyett. Inkább lemozgom azt a napi pár gramm cukrot, minthogy tömjem magamba a rákot okozó szemetet, de a sok egészségeséletmód rajongó, nem gondolkodik, csak megy a többi juh után. Ugyanez a helyzet a teljeskiőrlésű őrülettel. Senki nem gondolkodik el azon, hogy mitől is teljes kiőrlésű liszt, csak eszi, mert divat, és a 8 általánost végzett személyi edző is ezt ajánlja, meg a feltöltött szájú celebek is a tévében. Vajon a nagyanyám hogyan élt 90 évig, ha nem ismerte az édesítőszereket, minden héten kétszer sütött mindenféle süteményeket jó sok cukorral, és még csak nem is hallott a teljes kiőrlésű lisztről, mert akkoriban a korpát még a disznóknak adták, hogy eltelítse őket... Persze ez csak két kiragadott példa a sok közül, amivel azt próbáltam érzékeltetni, hogy a divat ma is megőrjíti a nem gondolkodó embereket, azaz nagyjából a lakosság 80%- át... Köszönöm a jó cikkeket, ötleteket! Válasz
    • Gabi 2017-08-28 17:42
      Norbi, kérlek, kedvesen, konstruktívan! Ezen a fórumon felemelni szeretem az embereket, nem lehülyézni. Köszönöm szépen! Válasz
  • Krisztike 2017-08-28 15:24
    Viszont ha az ember nyelvvizsgára készül, akkor sajna muszáj nyelvi teszteket megoldani, mert a vizsgán is lesznek, és azokat is be kell gyakorolni. :( Válasz
    • Gabi 2017-08-28 17:38
      Persze, ez fontos! De a nyelvvizsgára való felkészülés NEM nyelvtanulás, így ez nem teszi semmissé az e tárgyban született kutatásokat. Sok sikert a nyelvvizsgához, ha te is készülsz éppen! :) Válasz
  • Ballér Piroska 2017-08-28 21:27
    Kedves Gabi, ezt a párhuzamot is köszönöm, a sokadik megerősítés Tőled, hogy érdemes küzdeni, mert hátha egyszer tényleg ki lehet mondani, hogy a szódolgozat igenis, értelmetlen, és hogy a nyelvtanulás nagyon nem ugyanaz, mint a nyelvvizsgára készülés. Sajnos ez az utóbbi tévhit szerintem nemhogy nem enyészik el, hanem mintha erősödne. Válasz

Oldalunk sütiket (cookie) használ. Az Uniós törvények értelmében kérünk, engedélyezd a sütik használatát! További információ

Az Uniós törvényeknek megfelelően felhívjuk figyelmedet arra, hogy weboldalunk sütiket (cookie) használ. Ezek veszélytelen fájlok, melyekre a felhasználóbarátabb böngészés miatt van szükség. A sütiket letilthatod böngésződ beállításaiban. Az "Engedélyezem" gombra való kattintással elfogadod a sütik használatát.

Bezárás