Az igazság a Duolingo-ról

2014. 03. 26. | Desszert | 32 hozzászólás

Eredményes-e a Duolingo?Ismered a világ legnépszerűbb ingyenes nyelvtanulási lehetőségét?

Már a magyar-angol változata is elérhető.

Csak regisztrálsz, és már indulhat is a tanulás! Függőséget is okozhat. ;)

Ez a Duolingo.

De vajon tényleg eredményes? Lesz belőle nyelvtudás is?

Utánanéztem.

Miért jó a Duolingo?

A Duolingo szuper, mert…

1. Kezdő szinten, felnőtt nyelvtanulóként gyors fejlődést lehet vele elérni.

2. Addikitív, szinte szenvedélybeteggé tehet, és képes motiválni. (Nem alábecsülendő!)

3. Játékos, és így szívesen tanulsz majd vele.

4. Javarészt egyszerű mondatokat tanít a szokásos puszta szavak helyett, ami egy nagy piros pont.

 

Így néz ki a Duolingo

 

A Duolingo gyenge pontjai

3 gyenge pontja akad a Duolingo rendszerének, és ráadásul egyik sem kis dolog.

1. Ahogy túljutottál az alapokon, a Duolingo megunható. De végül is ez nem olyan nagy baj, mert legalább túljutottál az alapokon, nem? Igaz viszont az is, hogy a felnőtt nyelvtanulók egy rakás más módszerrel is ugyanilyen gyorsan rohannak át az alapokon, és aztán jön a lassulás, majd a látszólagos(!) megrekedés, amin már „erővel” kell átnyomnod magad.

2. A nyelvtanuláshoz jóval több input kell, mint amit a Duolingo ad, főleg a felsőbb szinteken. Ez az, amiért a Duolingo eredményességével kapcsolatos kutatás nem igazolta, hogy haladó szinten is ugyanolyan hatékony lenne, mint kezdőknél. Sőt, igazából azt igazolta, hogy haladó szinten kevésbé hatékony, mint a kezdőknél.

3. Semmi bizonyíték nincs arra, hogy a Duolingo a beszédkészséget is fejleszti. Tesztekkel a tesztek megoldásának készsége fog fejlődni, a nyelvtudáshoz szükséges négy alapkészség nem. Így fontos tudnod, hogy a Duolingo mellett más tanulási technikákra is szükség van ahhoz, hogy a nyelvtudásod valóban fejlődjön.

Valójában a hivatalos kutatás a Duolingo eredményességéről világosan leszögezi, hogy a Duolingo hatékonyságát nem a módszer, hanem a résztvevők motivációja adja. Ami persze nem probléma, épp ellenkezőleg!

De azt is hiba lenne gondolni, hogy a Duolingo-nak van egy „csodamódszere”.

Nincs. Főleg, mert senkinek sincs.

És hogy mi a tanulság?

Ha szereted, csináld! Elvárásokat ne támassz a rendszerrel szemben! Csak játssz vele, és így biztosan nem csalódsz!

 

 

Ajánld a barátaidnak a cikket!

Szólj a Google-nak is, és nyomj egyet a +1 gombra!

Tetszett? Oszd meg ismerőseiddel!

Hozzászólások

32 hozzászólás

A mezők kitöltése kötelező.
Az e-mail címed nem fog látszódni.

  • Ági 2014-03-26 09:51
    Én végigcsináltam, most már csak frissítem a tudásom, ez napi 1-2-3 lecke újragyakorlását jelenti. Az alapok egy részének a rutinná válásához jó és lelkesít, néhány kifejezés használatát magabiztossá teszi. De csak ennyi! És most következnek nálam a tanulókártyáitok még nem olvasott darabjai, alig várom :-) Válasz
  • Adastra 2014-03-26 12:11
    Én kipróbáltam, nekem nem jött be, hamar megutáltam! Miután középfokú nyelvvizsgával az alapfokon nem engedett túljutni, kicsit túlzásnak éreztem. :/ Főleg mivel most aktivan nézek angol nyelven filmeket, sorozatokat, olvasok is könyveket, twitterezek ezerrel, de a Duolingónaknem vagyok elég jó?! Na ne már! Nekem a British Council anyagai sokkal jobban bejöttek pl. Válasz
    • Gabi 2014-03-26 16:17

      Krsiztikének igaza van, még vannak hibák. Ezeken túl kell lépni. De amúgy szerintem kezdő szinten teljesen más. Nem unalmas egyáltalán! Túl magas nyelvi szinten vagy már, ez a gond.

      Válasz
    • Krisztike 2014-03-26 12:20
      azért azt nem kéne elfelejteni, hogy a Duo jelenleg béta-verzióban van, ami azt jelenti, hogy vannak benne hibák, azaz nem fogad el rengeteg jó választ, de ezeket éppen most javítják/javítjuk Válasz
  • Nagyné Benczey Viola 2014-03-26 12:13
    Szia! Ezt az oldalt nem ismerem de van egy másik is ahol barátokra is szert lehet tenni a nagyvilában. http://learn.livemocha.com/#logged_out Válasz
  • Krisztike 2014-03-26 12:18
    Én imádom, mondjuk ami nyelvtanilag nem tiszta annak utána szoktam nézni, meg aktívan használom a fórumokat és tanulótársaim segítségét is, illetve egyéb módszereket. Öt rettentő pozítiv dolgot ad nekem: - magyarról angolra fordítok, ráadásul sokszor olyan mondatokat amiket amúgy nem használnék, de bármikor kellhetnek a szavak (egyedül tanulok és emiatt egész jól olvasok már, de se írni, se beszélni nem tudok) - automatikussá tesz nyelvtani szerkezeteket amiket el szoktam rontani - hallás után is kell gépelnem - sokszor a legegyszerűbb általam alkotott mondatoknál (magyarról angolra) is elbizonytalanodom, hogy jól fordítottam-e és ad egy pozitív megerősítést amikor kiírja, hogy helyes - és ami a legfontosabb néha olyan bonyolult mondatokat fordítok le hiba nélkül, hogy komolyan elhiszem, hogy egyszer meg fogok tanulni rendesen Nálam ez utóbbi a legfontosabb, mert semmi önbizalmam nincs. Téged meg azért szeretlek nagyon olvasni, mert megtudtam, hogy ezzel az önbizalom kérdéssel nagyon nem vagyok egyedül, sőt! És egyáltalán nem vagyok elveszett eset, meg nyelvtani nulla. Egyébként azt gondolom a Duo-val csak bizonyos szintig lehet eljutni és önmagában nem is elég. Ezért is tanulok más módszerekkel is. Válasz
    • Gabi 2014-03-26 16:15

      Nagyon jól kiemeltél még egy előnyt: változatos feladatok. Pl. a diktálás az oda-vissza fordítás mellett. Köszi!

      És köszönöm szépen a dicséretet! :)

      Válasz
  • Szeleczkiné Mária 2014-03-26 15:52
    Végig megcsináltam a Duolingo feladatokat, néhol küzdelmes volt, de végül mégis sikerélményt adott. Mielőtt megjelent, már tanultam angolul, egy internetes 300 leckés tanfolyamra fizettem elő és mikor  megjelent a Duo magyar változata, regisztráltam. Addigra már az előző tanfolyam anyagát másodszor vettem át és mostanában készülök a harmadik ismétlésre. A duólingó ismétlését is csinálom párhuzamosan, mert szerintem egyszer "végigfutni" az tényleg csak játék és nem tanulás. Ezek mellett minden oldal érdekel, ami segíti a tanulást, gyűjtöm a linkeket, You Tube videóleckéket, hírlevelekre felíratkozom stb.                 Valójában nekem is az a véleményem, hogy csodamódszer nem létezik, kitartóan és rendszeresenfoglalkozni kell a nyelvvel. Két évvel ezelőtt határoztam el 66 évesen a nyelvtanulást, azóta minden nap több órát angolozok. Nem memorizálok, inkább úgy kívánok tanulni, mint a kisgyerekek, hogyha sokszor hallok egy mondatot, vagy egy-egy kifejezést, előbb-utóbb összeáll belőle a nyelvtudás. Legalábbis remélem! A kitartás és az érdeklődés nagyon fontos!  A biztatást pedig megkapom ezen az oldalon, amit nagyon-nagyon köszönök!   Válasz
    • Gabi 2014-03-26 16:13

      Én köszönöm, hogy ezt megosztottad velünk! :) Nagyon jó olvasni ám az ilyen történeteket. És szerintem nemcsak nekem.

      Válasz
  • Sára 2014-03-26 16:14
    Én már használom, angol alapnyelvről tanulom a németet, illetve magyarról az angolt. Tényleg egy szuper rendszer, és tényleg függőséget okoz. Viszont a magyar-angol nyelvpár kidolgozottsága meg sem közelíti a német-angolt (vagy akár a spanyol angolt - azt meg egy ismerősöm használja). Szőrszálhasogató lennék? Vagy ezt más is tapasztalta? Válasz
    • Gabi 2014-03-26 16:19

      Abszolút igazad van! Még folyamatban van a munka...

      Válasz
  • Zsuzsa 2014-03-26 17:04
    Én is használom, angolul tanulok franciát vele, és tényleg az az előnye, hogy változatos feladatokat kínál, de én kevesellem a hallás utáni mondat leírását és célnyelvre való fordítást. Angol nyelvtanárként kiegészítem ezt a módszert úgy, hogy mondok még az adott mondatra több példát. pl. Szeretem a sajtot/sonkát/ halat/ stb, de a tejet nem. Azaz hozzáteszek még egy másik tagmondatot vagy egy időhatározót, pl. "Olvasok este/ hétvégén stb. Ő főz a konyhában/otthon/ stb." Ha a mondat hibátlan, akkor kártyákra kiírom, ahogyan itt tanultam. Ez előtt végigcsináltam a Livemocha 8 szintjét franciából, így már ez könnyű, de teljesen kezdőknek beválik. Remélem a hibákat majd kijavítják, mert néha olyan mondatokba futok bele, hogy "Te oroszlán vagy." Nem tudom, hogy aki angolt tanult vele, és az állatok témát már átvette vele, volt-e ehhez hasonló mondata. Kicsit életszerűbb mondatokat várnék el.  Tehát önmagában kevés, de kiegészítésnek jó. A mondatokat meg írjátok ki kártyákra, mert így könnyebb megtanulni és ismételni is. Egyébként köszönöm Gabi az összes tanulási tippjeidet, bármilyen idegen nyelv tanulásakor működnek. Válasz
    • Gabi 2014-04-1 17:14

      Igaz, a mondatok nem mindig életszerűek. Én is belefutottam ilyesmibe. De még csak béta verzió, tesztelik. Javul az majd! :) És köszönöm szépen az elismerést, jól esik!

      Válasz
      • Andrea 2014-12-20 18:45
        Kedves Gabi! Egy apró elírás van a hozzászólásod végén. Nem jól esik, hanem jólesik. 2014.04.01,-17:13). Üdv. Andrea Válasz
        • Baksa Balázs 2015-09-1 19:55
          Nem lehet, hogy Pesten megeredt az eső a mondat közepénél? Válasz
  • Dani Mátyás 2014-03-26 18:37
    Kedves Gabriella tényleg középfokú nyelvvizsgára készülök angolból BME-es viszont ezt a munkanélküliség és a pénztelenség szinte teljesen ellehetetleníti sajnos. A nyelvvizsgát mostmár tényleg meg kellene csinálnom. Valóban nagyon fontos nekem már csak ez van hátra ebben szeretném a segítségét kérni. Köszönettel és Tisztelettel:          Dani Mátyás Válasz
    • Gabi 2014-04-1 17:13

      Kedves Mátyás! Ismered a másik weboldalunkat a http://angolnyelvvizsga.hu oldalt?  Találsz egy jó kis felkészítő feladat adatbázist, és egy jó csomó feladat ingyenes is! Csináld végig az összest. És olvasd végig az oldalt is, mert nagyon sok felkészülési tipp van fent ingyenesen!

      Válasz
  • Márti 2014-03-31 16:39
    Kedves Gabi! Nagyon örülök, hogy közkinccsé tetted a Duolingo oldalát. Egyedül tanulok 6-8 hónapja és eddig nem kaptam visszajelzést, hiszen nem volt kitől. Már-már feladtam volna, de akkor találtál meg ezzel a hírrel. Hálás vagyok érte. Van sikertélményem és kezdek Duo-függő lenni. :) Nagyon tetszik. Naponta jutok egy szinttel feljebb. A hallottakat addig ismételgetem ameddig - érzésem szerint - ugyan úgy mondom, ahogy hallom. Tudok angolról-magyarra, magyarról-angolra fordítani. Ez boldoggá tesz. Gyermekkorom óta akarok angolt tanulni. Most közel 60 évesen neked köszönhetően ez sikerülni fog! I can do it! Thank you! :) Válasz
    • Gabi 2014-04-1 17:11

      Köszönöm szépen, hogy ezt leírtad, Márti! :) Azért is, mert talán másokat is motivál majd...

      Válasz
  • Ujrakezdő 2014-05-4 20:28
    2 éve kezdtem angolul tanulni. Heti 6 órában magántanárnál, 0-ról. Egy háromnegyedév ment el, hogy úgy tanúltam mint a gyerekek, ez volt a tanár elmélete, persze sokszor csodálkozott, hogy azok a feladatok kifognak rajtam amin az 5-dikesek röhögve átmentek. Váltottam, egy másik nyelviskolára. Előre kezdtünk újra, tök alapok. Közben megpróbáltam kihasználni a TAMOP tanfolyamokat (egy kivételével katasztrofálisan gyengék voltak), ennek tavaly szeptember körül lett vége. Oktoberig még járogattam az új magántanárokhoz, de a végén az iskola pattogtatott a tanárok közt, akik amúgy kivállóan elmondták, magyarul, hogyan kellene angolul beszélni. Idén Decemberben kezdtem egy új magántanárnál egészen Március végig tanultam nála szintén heti 6 órában.   Eredményeim. Nulla! Semmi. A sok tanfolyam a sok tanár, a sok okosítás értékelhetetlen és használhatatlan tudást adott. Az oktatási módszerek katasztrofálisan elavultak, pl nem egészen értem a számítógépek korában minek cseszik el az időt a papiron történő feladat megoldásokkal. Az óák fele azzal ment el, hogy apapirra kiadott házifeladatokat közösen ellenőrizzük. Kérdezném a tanárokat nem lehet ezt a PC-re bízni? A programok azonnal szólnak a hibánál javítják a helyesírást stb... mi meg az Angol órákon tollal és papirral írunk miközben ilyen eszközök mint PL a Dulingo teljesen ingyen elérhetők. Miért nem lehet a digitális teknikát használni? A magyar nyelvoktatásról megvan a véleményem. 2 év több százezer forint és az ingyenes Dulingoval többet tanultam mint mindenféle csodamódszerrel. Megjegyzem a szótanulásban is csak totojázás megy olyan nagyszerű eszközöket mint az Anki a lelkes nyelvtanulónak magának kell felkutatnia. Nem picit meggyorsítja a szavak tanulását. Örülök, hogy egy hónap Dulingozás után érzek valami fejlődést, én nem unom meg, ellenben az ammit eddig csináltam, hogy egy könyv felett ülök és ott mindenféle visszajelzés nélkűl órákig totojázok a házikkal amiknek a fele alapból rossz vagy legalábbis sok hiba van benne, na az unalmas tisztelt Magyar nyelvtanárok! Jó lenne szétnézni a világban és végre használni a számítástechnikát a tollat papirt meg tankönyveket pedig el kell felejteni. Az órákon beszélgetésekre van szükség a nyelvtanozást a diák eltudja végezni manapság már számítógépen is, gyorsabban, hatékonyabban.   Válasz
  • Schultz Julianna 2014-06-5 21:08
    Tisztelt Duolingo Vezetősége! Már angol nyelvből a 4 szintet elvégeztem, de nem tudok ismét belépni a helyes megadott adataimmal valami müszaki ok miatt. Segítséget kérek. Szeretném folytatni a tanulást,. Köszönöm. Válasz
    • Gabi 2014-06-8 18:21

      Szia Julianna! Mondanám, hogy ezt a Duolingo-nak írd, ne nekem (Szalai Gabriella, az angolnyelvtanitas,hu honlap gazdája, akinek semmi köze nincs a Duolingohoz). De szerintem nem tudnak magyarul. Valószínűleg elég, ha egy számítógépekben jártas barátod segít, a gond valami apróság lehet.

      Válasz
  • OldAkita 2014-08-25 15:22
    Engem az motivált, hogy minden nap eggyel nőtt az a szám ami jelzi, hogy megszakítás nélkül hány napot tanultam. A lingotok biztonságot nyújtottak, gondoltam ahány napra elmegyek pl nyaralni, annyi lingotba fog ez kerülni. Klassz volt nézegetni hogy már van 300.  Úgy képzeltem el, hogy ha véletlen nem tudok egy-két nap foglalkozni a Duo-val, akkor felteszi a kérdést mikor legközelebb belépek: Ennyi napot voltál távol, ennyi lingotodba kerül, kívánod felhasználni erre a célra a lingotjaidat?  Ahogyan azoknak a repülősöknek akik a Bermuda háromszögben eltűnnek ami azért van mert elméjükben hibásan rögzült a jó irány, így vagyok én is.  Rosszul rögzült bennem a lingotok felhasználási módja. Erre fizettem rá. Egy nap éjfél előtt 10 perccel ültem le Duózni és átcsúsztam éjfél utánra az első feladatsorral. Ajándékkép az az üzenet fogadott hogy elveszettem a fogadást - teszem hozzá én nem fogadtam semmit - és a 144 napom törölve lett. Ahogyan erre a pillanatra gondolok újra elfog az őrjöngő düh!  Minden teketória nélkül péppé vertem volna aki kitalálta a Duó ilyeténképpeni rendszerét. Pontosan tudom hogy tisztességtelen és értelmetlen lenne ezt tennem, de rettenetesen fáj. Ez kb 2 hónapja volt, azóta nem bírok visszamenni az oldalra.  Válasz
  • Edina 2014-09-19 22:28
    Én most kezdtem 2 napja ezt a duolingot, de nekem nagyon kellene hozzá magyarázat. Pl már a harmadik leckénél volt olyan, hogy egyszer a drink szót használta, máskor pedig a drinks szót. Nagy nehezen rájöttem, hogy mikor melyiket kell használni. Ilyen esetek mellé nagyon kellene egy magyarázat. Vagy pl a második leckénél az volt hogy I am, én tudtam, hogy ez mit jelent, de ezt is el kellene szerintem magyarázni, ha valaki tényleg sosem volt kapcsolatban az angol nyelvvel. Szóval szerintem ez akkor lenne igazán jó, ha magyarázatokkal segítené a tanulót, hogy mit, mikor és miért használunk. Nekem legalábbis nagyon hiányzik a magyarázat, nem tudok úgy tanulni, ha nem értem, hogy az miért úgy van, ahogy. Válasz
  • Klári 2014-10-12 17:57
    Én nagyon örülök, mert szinte nulla tudással kezdtem neki szórakozásból. S egész jól haladok. Szerintem ad annyi sikerélményt, hogy ha a végére érek, folytassam máshol. Szeretnék viszont segítséget kérni, egy ismerősöm is regisztrált, de ő németül szeretne tanulni. De mivel  csak angolból van magyar verzió, szeretné törölni a regisztrációját. Én nem találtam  erre lehetőséget. Válasz
  • Viktória 2014-12-19 17:44
    Nekem csak egy kérdésem lenne....nem lesz esetleg olyan lehetőség a programban hogy magyarról tanulunk németet annak nagyon örülnék!!!!:) Mert szerintem is nagyon jó program csak úgy könyebb lenne!!!?? Köszönöm üdv Viki Válasz
  • Margit 2015-02-21 14:25
    Egy éve tanulok a Duolingo-val. El voltam vele, mndhatni kedveletem. Eddig. Tegnap azt láttam: bünteti a gyakorlást. Szerinte az ismétlés nem ér annyi, mintha az új leckét veszek. Csakhogy, ha egyszer végigmegyek egy leckén, az még nem tudás. Majd tudni fogom, ha eleget gyakoroltam.Pont úgy éreztem magam, mint kisiskolás lányom érezhette magát valamikor amikor gyakoroltattam vele valamit, Büntetésnek vette.Engem meg a Bagoly a gyakorlásért büntet.. De megoldottam, kievesebbre vettem az elérendő pontszámomat. Csak ez kinek jó?? A bagónak mibe se kerül, hogy adjon rendesen pontot a gyakorlásra. Rusnya sóher Bagoly. Válasz
  • Margit 2015-02-21 14:27
    Ha már annyira sajnál a gyakorlásért pontot adni, inkább adjon valamivel több feladatot az elérhető 10 pontért.. De ne sokkal... Válasz
  • Csaba 2015-06-4 16:29
    Sok hiba van benne. Pl. Nem figyelnek? They do not listen? Are please they listening? Do they no pay attention. Nos, én az első jelöltem be, és el is fogadta. Viszont nem kérdő szórendbe van. Az első is nagyon kérdőjeles sok okból is, még csak nem is élőnyelvi. Amúgy rossz mind. A nyelvtanárom véleménye: "Duolingot ne vedd autentikus forrásnak nagyon gáz dolgokkal van tele, ez a közösségi nyelvtanítás ez totál fals elképzelés (ahol nem tananyagfejlesztő, hanem a "nép" fejleszt tananyagot)" Válasz
  • Györgyi 2015-09-18 19:30
    Kipróbáltam a duolingo-ban több nyelvet is, nekem dögunalom, egy repetitív borzalom. Eleve kiábrándító, hogy teljesen mindegy, milyen nyelvet választasz, szó szerint ugyanazok a mondatok köszönnek vissza. Én egy nyelvet az adott kultúrába beágyazva szeretek tanulni. Ilyen szempontból a POD101 nyelvleckéi ideálisak, ha hollandul tanulsz, akkor kávézóban beszélgetnek, virágpiacon vásárolnak a szereplők, ha görögül, akkor tavernában kérnek enni vagy a szigetek felé hajóznak. Na de minden egyes nyelvet azzal kezdeni, hogy az oroszlán tejet iszik, a kislány meg almát eszik.... Válasz
  • Ferencz imre 2016-02-27 16:07
    Sziasztok Válasz
  • Marosi Edit 2016-03-8 18:58
    Egy ideje tanultam vele,de most nem enged a 3. gyakorlatnál tovább egy gépen sem, így nem tudom tovább használni.Pedig már a mesterségeket tanultam volna, hiába kezdtem előröl akkor sem enged tovább. Válasz

Oldalunk sütiket (cookie) használ. Az Uniós törvények értelmében kérünk, engedélyezd a sütik használatát! További információ

Az Uniós törvényeknek megfelelően felhívjuk figyelmedet arra, hogy weboldalunk sütiket (cookie) használ. Ezek veszélytelen fájlok, melyekre a felhasználóbarátabb böngészés miatt van szükség. A sütiket letilthatod böngésződ beállításaiban. Az "Engedélyezem" gombra való kattintással elfogadod a sütik használatát.

Bezárás