Hogyan lehet könnyen és szépen fordítani?

Szalai Gabriella Angolutca

tanulási szakértő, az Angolutca alapítója.

Szia! Hadd kezdjem egy vallomással, jó? Tudod, kislányként csodáltam, ahogy a műsorvezetők bemondják az angol számok címét a rádióban. Annyira menő volt, ahogy angolul beszéltek! Próbáltam...

Biztos te is láttál már erőltetett, magyartalan vagy épp abszolút nem angolos fordítást.

Vagy épp produkáltál ilyet.

Ha a jövőben szeretnéd elkerülni az ilyen bakikat, ez a bejegyzés neked szól!

Mindegy, hogy melyik nyelvről fordítunk, a technikája hasonló, és a hibák, amelyeket elkövetünk, ugyanazok.

Most egy olyan módszert mutatok, amivel kevésbé izzadságszagú, sőt, akár igazán szép fordításaid lehetnek – ráadásul kevesebb, élvezetesebb, kreatívabb munkával. De ehhez menjünk vissza kicsit egy hároméves gyerek szintjére.

A rossz technika átka

Láttad már valaha, amikor egy kisgyerek egy kockát próbál átpréselni egy kör formán? Eszeveszett energiával?

Csak nem akar sikerülni, de a gyerkőc forgatja, próbálkozik, hátha mégis. Na, pontosan ezt csináljuk mi is a fordításnál!

Folyamatosan az iskolában tanult hagyományos fordítási technikával próbálkozunk. Nem akar működni. Persze eszünkbe sem jut, hogy maga a technika a hibás. Az első gondolatunk inkább az, hogy milyen hülyék vagyunk már, hogy még fordítani sem tudunk. De az igazság az, hogy ha valaha küszködtél ezzel, akkor tudnod kell, hogy ez NEM a te nyelvi vagy egyéb készségeid hiánya! Csak a rossz módszer eredménye. De nézzük, milyen a rossz módszer!

Ne várj csodát, amikor úgy állsz neki a fordításnak, hogy szóról-szóra haladsz a mondatban, minden szónak kikeresed a jelentését, és aztán megpróbálod összerakni őket egy értelmes mondattá. Nagyon kicsi az esélye, hogy ebből jó fordítás jön ki.

Az ok egyszerű: a magyar és az angol nyelv teljesen különböző gyökerű, más és más szabályok mentén működik. Az egyik kocka, a másik kör – ha nem is szó szerint. Nem tudod az egyik nyelv szabályrendszerét közvetlenül, változtatások nélkül leképezni a másikra. Akárhogy próbálkozol.

De a jó hír, hogy van jó módszer is!

Így érdemes fordítani

Amikor a nyelvvizsgán kapsz egy angol szöveget, amit neked magyarra kell lefordítani, akkor a legjobb feladat-megoldási stratégia leegyszerűsítve ez: olvasd el a szöveget egyben, fogd fel, értsd meg a lényegét, aztán írj egy fogalmazást magyarul a szövegben lévő tények, adatok felhasználásával. Magyarról angolra is ugyanígy működik. Furán hangzik, tudom! De ez a legeredményesebb taktika.

Ennek a fordítási technikának a lényege: bármilyen nyelvről fordítasz bármely más nyelvre, el kell rugaszkodnod a szóról-szóra való haladástól. Ennél már egy fokkal jobb, amikor mondatról-mondatra haladsz. Ez sem tökéletes, persze, mert a fordításnál néha két mondatból lesz egy, vagy egy mondat feldarabolódik kettőre. Technikailag talán a legjobb, ha bekezdésről-bekezdésre haladsz, mert a jól megírt szövegeknél egy bekezdés általában egy gondolat, illetve mert egy bekezdés értelme könnyebben felfogható, mint egy hosszú cikké.

Persze ez azért nem könnyű. Van egy fontos feltétele ugyanis!

Egy fontos készség, ami a fordításhoz kell

A fordításban az a pláne, hogy mindkét nyelvet ismerned kell – tehát az anyanyelvedet is.

A fordítás ugyanis minden esetben a célnyelven való fogalmazás készségét igényli! És ez az, amiért olyan nehéz. Elő tehát a könyveket, olvass annyit, amennyit csak tudsz – az anyanyelveden is! Fejleszd mind az angolod, mind a magyar tudásod! Amúgy is szép nyelv ez a miénk, miért ne?

És most tiéd a szó!

Te beleestél már valaha ebbe a csapdába? Vagy, ha használod ezt a technikát, segíts másoknak, és írd le a tapasztalataid! Egy másik nyelvtanuló beszámolójából néha többet tanulunk, mint öt tanártól. 😉

Érdekel a TOP 50 cikk az Angolutcától?

Ha bátor vagy, próbáld ki!

Mind elfoglalt, rohanó felnőttek vagyunk. Kevés az idő az angolra.
Ezért léteznek a tanulókártyák – online és papíron.

Érdekel 13+1 könnyítés, amit az angol nyelv kínál neked? Hallgasd meg!

Érdekel 13+1 könnyítés, amit az angol nyelv kínál neked? Hallgasd meg!

#1 Mennyi idő alatt tanulhatok meg angolul?

A Közös Európai Referenciakeret szerint a nullától a középfokú nyelvvizsgáig…
Tovább a válaszhoz>>

#2 Hogyan jegyezzem meg az angol szavakat?

Már az is sokat segít, ha szavak helyett mindig…
Tovább a válaszhoz>>

#3 Naponta mennyit angolozzak?

Elfoglalt felnőttként sosem tudunk annyit foglalkozni az angollal, amennyit szeretnénk. Ezért jó hír, hogy a hosszútávú memóriának nem idő kell ahhoz, hogy információt fogadjon be, hanem…
Tovább a válaszhoz>>

#4 Hogyan lehet gyorsítani a nyelvtanuláson és hatékonyabban angolt tanulni?

Van pár fontos közös pont a leghatékonyabb módszerekben, és ha ezeket betartod, akkor…
Tovább a válaszhoz>>

#5 Hogyan tudok javítani az angol kiejtésemen?

Van, aki azt hiszi, hogy ehhez elég sok-sok angolt hallani, és sokat gyakorolni, de ez nem feltétlenül igaz. Az anyanyelvi kiejtéshez…
Tovább a válaszhoz>>

#6 Hogyan tudnék folyékonyabban beszélni angolul?

Tűzz ki egy két-három hónapos időszakot, amikor…
Tovább a válaszhoz>>

#7 Hogyan tarthatom szinten az angolomat, ha nem használom a mindennapokban?

A nyelvtudás négy készségből áll, ezért több, különböző dolgot kell csinálnunk felváltva…
Tovább a válaszra>>

#8 Hogyan tudnék időt szakítani az angolra munka és az otthoni teendők mellett?

Van olyan vevőnk, aki négy gyerek és egy vállalkozói karrier mellett tanul angolul. A kulcs az…
Tovább a válaszra>>

#9 Meg tudok én még tanulni angolul 50 évesen?

Igen. Akkor is, ha most töltötted be a kilencvenet. Egyrészt…
Tovább a válaszra>>