Mennyire akarsz végre beszélni és érteni angolul?

 

Mit tennél meg érte?

Megváltoztatnád érte az angol nyelvtanulási szokásaid?

 

 

„Immáron öt éve kínlódok a tanulással. Megoldottam az Oxford nyelvtankönyv majdnem minden példáját, és egy pohár vizet sem tudtam kérni. Utána megint elkezdtem az egészet elölről, ki tudja hányadjára. …

A fordítási példákban sokszor tapasztaltam, hogy egy szónak több jelentése van, és ezek közül alig lehet megtalálni, amire szükség van. …vége a vizsgának, mire megtalálom a megfelelőt.

úgy döntöttem hogy készítek magamnak egy háromszáz oldalas idióma gyűjteményt és ezt bemagolom. …kipróbáltam, rövidebb szövegeket magoltam be tizenötösével, ez belefér átlagban nálam egy órába.

Használok még relax készüléket is, de nem sokat ér. …

 

 

Attila írta nemrég ezeket a sorokat a blogon.

Kétségbeesett segélykiáltásnak hangzik. És az is.

Biztosan megérted, hiszen valószínűleg te is tudnál írni egy ilyesmi levelet a régi kudarcélményeidről.

 

Te is úgy érzed, hogy nem jött vissza EREDMÉNYBEN az, amit eddig az angol nyelvtanulásba fektettél?

 

Szerinted normális az, hogy egy egyébként okos, más területeken sikeres ember évek óta nem képes megtanulni angolul?

 

Mert szerintem ezt nem kellene senkinek elfogadnia!

Pláne nem azzal, hogy „hülye vagyok hozzá”, vagy "nehéz nyelv az angol"!

Mert az ok teljesen más!

 

Attila például alig pár dolgot írt arról, hogyan tanul, de szakértő szem felfedezi benne az összes klasszikus hibát…

 

Nem is hiszed, mennyi rossz tanulási szokás része a mindennapjainknak!

Sok TÉVHIT él bennünk, amelyek miatt nem kapjuk vissza a befektetett energiáidnak megfelelő eredményt.

 

Most mutatok Neked valamit, aminek a segítségével végre megjönnek a képességeidnek VALÓBAN megfelelő eredmények és sikerek!

 

"a te honlapodnak köszönhetően visszatért az önbizalmam, most már tudom, hogy nem bennem volt a hiba, és felismertem a kudarcom okait" (Ibolya)

"Egy nagy hatalmas köszönömmel tartozom nektek amiért megmutattatok hogyan tanuljak és biztattatok mikor már feladtam! Köszönöm nektek!!! LENYELVVIZSGAZTAM!!!! Jöhet a következő akadálynak tűnő lehetőség…:-)" (Nóra)

"Szerencsésnek tartom magam, és nagyon örülök, hogy néhány hónapja feliratkoztam! Olyan pluszt és magabiztosságot adsz velük, amiről nem is álmodtam! Amit csinálsz, az egyszeri és megismételhetetlen, SOHA NE HAGYD ABBA, az embereknek szükségük van rád! Nagyon pozitív irányba változtatod meg az életünket! Hálás vagyok! Már egy csomó ismerősömnek ajánlottam, és eddig mindenkinek csak hasznára vált!" (Marianna)

 

 

1000 oldalnyi angol nyelvtanulási tipp

2005 óta írok angol nyelvtanulási tippeket.

Úgy körülbelül 1000 oldalnál járhatunk most.

Az Angol Plusz Magazin 30.000+ olvasója nemrég megszavazta a legjobb, a leghasznosabb nyelvtanulási tippjeimet.

Kíváncsi vagy, mit hagytál ki?

Szeretnéd az összes tippet egyben?

A TOPLISTÁS minikönyveket most megkaphatod egyben!

Nyomtatott formában, egy könyvben.

 

 

Jól jönne egy kézzelfogható ÖTLETTÁR, amely 140 oldalon keresztül, töményen adja neked a HELYES módszereket?

Amiben olyan technikákat találsz, amelyekkel visszatér az önbizalmad, leteszed az angol nyelvvizsgát, és amellyel neked is pozitív irányba változik az életed – ahogy a fenti olvasói vélemények írják?

Mert most pont egy ilyen ötlettárat kaphatsz:

 

Angol nyelvtanulási ötlettár

 

A könyvben annyi angol nyelvtanulási tippet, trükköt és technikát találsz, hogy egy olvasatra nem is tudod majd befogadni.

Ez az egy baj van csak vele: garantáltan többször kell majd átolvasnod! :)

És ráadásul minden olvasásra felfedezel majd benne valami újat!

 

Angol nyelvvizsga kell? Tegnapra?

 

NEM a nyelvvizsga a nehéz, és NEM te vagy hülye az angolhoz!

Tudomásul kell venned: erővel nem tudod letenni a nyelvvizsgát!

Hiába tanulsz TÖBBET, mert valószínűleg a nyelvtanulási módszereiddel van a baj.

De ha úgy tanulsz, ahogy mutatom, menni fog!

Mikorra kell az a nyelvvizsga bizonyítvány? Nincs még itt az idő, hogy egészséges angol nyelvtanulási szokásokat építs és kézbve fogd végre a bizonyítványt?

 

 

Mi van az Angol nyelvtanulási ötlettárban?

 

Fusd végig a fejezeteket!  Neked melyik jönne jól?

 

Vigyázz, hosszú lesz, mert sok-sok értéket kapsz!

 

Az 5 legütősebb tipp, hogy könnyebben értsd a beszélt angolt (Új!)

Kínainak hangzik az angol? Félreérted az anyanyelvi beszélőket? 5 olyan tippet kapsz, amire nem is gondoltál, hogy segítség lehet.

 

Beszélj akár négyszer gyorsabban!

Egy kipróbált módszer, hogy folyékonyabban beszélj angolul, rövidebb beszédszünetekkel, és sikerélményeket gyűjts be magadnak. Megtudod, hogy mitől beszélünk lassan, és hogy melyik az az egyszerű trükk, amely a folyékonyabb beszédhez segít Téged!

 

Egy hihetetlenül egyszerű, de nagyon hatásos nyelvtanulási módszer

Ez a módszer otthon, önállóan, tanár nélkül alkalmazható. Olcsó, nem kell hozzá sok segédeszköz. Nyelvtanulói ajánláson alapuló, sokszorosan bevált módszer. És még egy kis gyakorlati segítséget is kapsz hozzá.

 

Hogyan tanulj könnyen összetéveszthető szavakat úgy, hogy ne keverd őket?

Except vagy expect? Bring, carry vagy take? Tanulási stratégiák azoknak, akiknek vannak szó-mumusaik és szeretnének tőlük megszabadulni. Olyan stratégiákat fogok Neked mutatni, amelyekkel számodra nehéz és könnyen összetéveszthető szavakat is képes leszel megtanulni.

 

Így tanulj meg beszélni, ha te is csak írásbeli feladatokat kapsz

Gondolkodtál már azon, hogyan tanulsz meg majd beszélni, ha folyton írásbeli házikat kapsz? Ez a fejezet kreatív módszereket ad arra, hogy felhasználd őket a beszédkészséged fejlesztésére!

 

4 kényelmes lépcsőfok a folyékony angol beszédhez

Irreális elvárás, hogy az első pillanattól kerek mondatokban beszéljünk angolul. De ha kipróbálod ezt a 4 egyszerű lépést, akkor kényelmesen jutsz fel a csúcsra. A kérdés, hogy Te melyiket hagytad ki? Vagy, inkább: melyikeket?

 

Ha beszélni akarsz: 6 pontos útmutató az aktív hallgatás falakat ledöntő technikájához

Ha neked is a hallás utáni megértés és a beszéd a két leggyengébb képességed, akkor most megtudod, mik az utadban álló VALÓDI akadályok, és hogyan győzd le őket. 6 pontos útmutató egy fájdalom- és stresszmentes megoldáshoz.

 

10 tipp az önbizalom fejlesztésére a nyelvtanulásban

Kevés az önbizalmad, ha angolul kell kommunikálni? Az önbizalom MINDEN tanulás feltétele, amire általában csak akkor jövünk rá, amikor az HIÁNYZIK. Gyakorold azt a 10 tippet, amit itt olvasol, és az önbizalmad megnő!

 

Hogyan vésd be az angolt kitörölhetetlenül?

Érdekel egy tanulási módszer, amely segít megbirkózni a kudarcokkal és a tanulással járó elkerülhetetlen frusztrációval? Hogy mik a feltételei annak, hogy valamit kitörölhetetlenül bevéss az agyadba? Most azt is megmutatom, hogyan csináld!

 

Hogyan tanulj angolt, ha nincs időd tanulni?

Munka és család mellett angolt tanulni lehetetlen feladatnak tűnik… Érdekel, hogy mások hogy csinálták? Itt sok apró gyakorlati tippet és egy jókora adag motivációt kapsz arra, hogy a mai választásaid a holnapokban jólétet és nyugalmat hozzanak Neked!  

 

Így verd át az agyad, és hangolódj rá a tanulásra!

Még ha lenne is időd tanulni, ugye veled is előfordul, hogy egyszerűen nincs kedved hozzá? Jó, ha tudod, tehetsz ellene! Itt olyan trükköket kapsz, amivel átverheted a saját agyadat, hogy tanulni akarjon. Megtanulod azt is, hogyan kezeld azt a helyzetet, amikor leülsz tanulni, de máson jár az agyad…

 

4 támogató technika, ha félsz megszólalni

Mit tegyél, ha félsz a beszélgetőpartnered reakciójától, vagy esetleg a saját hibáidtól? Itt és most kapsz egy receptet arra, hogyan készülj fel sikeresen a beszédre már az alapoktól, és milyen trükkök vannak az életszerű gyakorlásra!

 

6 motivációs tipp, hogy legyen kedved angolul tanulni

A motiváció a tanulás legügyesebb segítője és elengedhetetlen feltétele. Vele ugyanis nem kényszer a tanulás. Ebben a fejezetben 6 módszert kapsz arra, hogy újra kedvet kapj a tanuláshoz.

 

6 tipp arra, hogyan legyél nagyvonalú a nyelvtanulásban

Tudtad, hogy a kicsinyesség és a nagyvonalúság RENGETEGET járul hozzá a végeredményhez a nyelvtanulásban? Ennek a 6 tippnek ismerete és tudatos alkalmazása megerősít Téged. Kötelező fejezet! Rólad szól! Magadra fogsz ismerni jó pár helyen.

 

5 győzelem a nyelvtanulásban önmagad és a környezeted felett

Miben és hogyan akadályoznak minket, magyarokat egyes kulturális jellemzőink? Hogyan kezeljük ezeket, hogy hatékonyabban tanuljunk? Ez a fejezet 5 győzelmet és 20 tippet mutat be a nyelvtanulásban, amelyek elég gyakorlatiasak, és egyszerűen megvalósíthatóak ahhoz, hogy azonnal alkalmazhasd őket.

Legtöbb egyetértő, pozitív visszajelzést kapott irományom – all time. :)

 

3 lépés, hogy fájdalommentesen rászokj a szóösszetételek tanulására (ÚJ!)

Folyton elfelejted az angol szavakat? A szótárazáskor fogalmad sincs, hogy melyik jelentését használja a szónak a szöveg? Hiszed vagy sem, egy új tanulási módszerrel akár teljesen elkerülheted, de mindenképpen legalább jelentősen lecsökkentheted ezeket a problémákat!

 

Angol szókincs percek alatt fájdalommentesen (Új!)

Haladj gyorsabban a szókinccsel, felejts később és kevesebbet! Digitálisan, vagy papír alapon, mindegy, de valahogyan KÉSZÍTS TE IS magadnak angol tanulókártyákat! Ha napi pár perceket fordítasz rá, többször, az is elég lesz!

Megmutatom, hogyan, és azt is, hogyan tanulj, hogy a lehető LEGTÖBBET kihozd a tanulókártyáidból, és VALÓDI EREDMÉNYEKET érj el velük!

 

Jó sok, ugye? :)

 

Most nagyon kapaszkodj meg!

Ha a webshopunkban megvennéd ezeket e-könyvként,

akkor így, egyben 15.680 Ft-ot fizetnél értük!

És minden forintját megérné!

Mert az angoltudással olyan pénzügyi lehetőségeket teremthetsz, amelyek (túlzás nélkül!) hetente termelnek Neked ennyi pénzt – ÉLETHOSSZIG!

Tehát ez a 15 ezer forintos ár is nevetségesen alacsony.

 

De most NYOMTATOTT formában, könyvként…

 

…csak 3890 Ft-ba kerül.

 

Megrendelés az Angol Plusz Webshopban >>

 

 

Ha én ülnék most a képernyő előtt, bennem biztosan felmerülne pár kérdés.

Talán benned is megfogalmazódtak.

Hadd segítsek válaszolni!

 

 

„Ha elolvasom ezt a könyvet, akkor megtanulok angolul?”

 

Naná!

Elég, ha csak a könyvre gondolsz, és rögtön felsőfokon beszélsz! Az anyanyelvi szinthez viszont már javasolt a párnád alá tenni egy éjszakára!

…öööö….ugye rájöttél, hogy vicceltem? :)

Nagyon-nagyon fontos, hogy tudd: minden egyes szó, amit eddig megtanultál angolul, minden egyes mondat, amit kimondtál, és minden egyes dalszöveg, amiből megértettél valamit a TE ÉRDEMED!

Akármilyen szuper tanárod volt, a munkát TE végezted!

Nos, a munkát itt is neked kell elvégezni.

 

 

"Már annyi angolkönyvem van! Azokat kellene inkább használnom, nem újat venni!"

 

Jogos, és igazad is van ebben! Egy kérdés: mondd, HOGYAN használnád a könyveidet? Úgy, ahogy eddig tanultál angolt?

Ha az eddigi nyelvtanulási erőfeszítéseid nem hoztak elég sikert, nem lehetséges, hogy le kéne cserélni őket?

Talán tiszta lappal, ÚJ, sikeresebb és eredményesebb módszerekkel JOBBAN menne?

Ez NEM egy újabb angolkönyv!

Ez a KULCSA minden ANGOLKÖNYVNEK.

Az a mód, ahogyan használni tudod majd a polcodon lévő könyveket, hogy PROFITÁLJ belőlük!

 

 

"Engem semmilyen könyv nem tud megtanítani angolul! Nekem nincs nyelvérzékem."

 

Igen, valóban létezik olyan, hogy nyelvérzék! Mégis, én Lomb Katóval értek egyet, aki TAGADTA, hogy a nyelvérzék számítana.

Szerintem sem szabad a nyelvérzéket túlmisztifikálni…

Mert a nyelvtanulás nem varázslat. Inkább egy egyszerű képlet:

 

 Nyelvtudás = Nyelvtanulásra fordított idő * Motiváció2 * Nyelvtanulási technika2 

 

Látod, hogy a nyelvtanulási technikáid duplán számítanak? És ez a könyv erről szól!

Plusz: az eddigi olvasók mind azt emelték ki, hogy ezek a tanulmányok HATALMAS motivációs löketet adtak nekik!

Vagyis, az egyenlet két legfontosabb tényezőjén ez a könyv SEGÍT!

 

 

Megrendelés az Angol Plusz Webshopban >>

 

 

És most egy intés.

 

 

Kinek nem való ez a KÖNYV?

 

Ha az eddigi nyelvtanulási erőfeszítéseid VALÓDI EREDMÉNYEKET hoztak Neked, akkor NE VEDD MEG ezt a könyvet!

Ez az ötlettár akkor szól Neked, ha az eddigi módszereid nem működtek úgy, ahogy vártad vagy szeretted volna.

Mert ha így van, most felfegyverezlek Téged igazán ügyes, trükkös és eredményes technikákkal! 

 

Végletekig csalódott, keserű, önsajnálatban tobzódó angol nyelvtanulók nem tudják majd használni ezt a könyvet.

Mert ők képtelenek a változtatásra.

Vagy külső körülményeket okolnak a saját vereségérzetükért, vagy azt gondolják, ők annyira hülyék, hogy teljesen felesleges bármit is elolvasniuk, nekik úgysem fog menni.

Ha magadra ismersz, kérlek, NE rendeld meg ezt a könyvet! Neked most nem tudok segíteni!

A könyv célja, hogy TE tartós eredményeket és emlékezetes sikereket tudj elérni.

 

Neked is jó érzés, ha van kihez fordulnod?

 

Ugye, hogy meghálálja magát, ha van egy segítőtársad, aki felsegít, bátorít és támogat?

Ez a könyv ötletek és megoldások kifogyhatatlan tárháza lesz SZÁMODRA bármikor, amikor egy-egy keményebb kihívással, vagy motivációs mélyponttal szembesülsz.

 

És még egy utolsó dolog.

 

 

Nem-nyuszi garancia: angolnyelvtanitas.hu és angolnyelvvizsga.hu - BÍZUNK abban, hogy csak jót adunk neked.Tudtad? Van garancia is!

 

Nem vagyunk nyuszik!

Sok energiát fektetünk abba, hogy egy IGAZÁN ütős tudásanyagot adjunk neked.

Így ha nem vagy elégedett, visszakapod a könyv árát!

Küldd vissza, mi utalunk. No questions asked – hogy stílszerű legyek :)

 

 

 

Megrendelés az Angol Plusz Webshopban >>

 

 

Kérlek, nyomd meg a "Tetszik" gombot, ha a barátaidnak is hasznos lehet ez a könyv!

És ha szerinted a Google-nak is illene tudnia rólunk, nyomj egyet a +1 gombra is!

 

Tetszett? Oszd meg ismerőseiddel!

Oldalunk sütiket (cookie) használ. Az Uniós törvények értelmében kérünk, engedélyezd a sütik használatát! További információ

Az Uniós törvényeknek megfelelően felhívjuk figyelmedet arra, hogy weboldalunk sütiket (cookie) használ. Ezek veszélytelen fájlok, melyekre a felhasználóbarátabb böngészés miatt van szükség. A sütiket letilthatod böngésződ beállításaiban. Az "Engedélyezem" gombra való kattintással elfogadod a sütik használatát.

Bezárás