Kaptunk pár kérdést a március 28-i nyelvvizsga tréninggel kapcsolatban, amire itt, a blogban válaszolok, hogy tehermentesítsem Lórit, az irodában.
1. Kinek való a nyelvvizsga tréning?
- Akinek a későbbi céljai között szerepel a nyelvvizsga, és szeretne rögtön a helyes módon nekiállni a felkészülésnek.
- Akinek nyelvvizsgához lesz szüksége ahhoz, hogy megkapja a diplomáját.
- Aki a közeljövőben szeretne nyelvvizsgát tenni, akár most, tavasszal, és szeretne még egy utolsó lökést adni a felkészülési projektjének.
2. Kinek nem való a nyelvvizsga tréning?
Aki nem törődik a nyelvvizsgával, akit ez egy kicsit sem izgat, és várhatóan soha nem lesz szüksége nyelvvizsga bizonyítványra. Van ilyen, biztosan tudom. Ők ne jöjjenek, mert a társaságon, és a termékeinkre adott 20% kedvezményen kívül másból nem profitálnak. És ez szerintem nem éri meg a vasárnapodat.
3. Miért pont vasárnap?
Mert ez az egyetlen hétvége, amikorra tehettük közel s távol. És mert szerencsétlen módon pont előtte való pénteken és szombaton van a Marketing Szuperkonferencia, amit nem hagyhatok ki. Hiszem, hogy nagyon fontos munkát végzek, és annak a kulcsa, hogy ennek az eredményeit eljuttassam minél több emberhez, a marketing. A részvétel (=tanulás)tehát a felelősségem. És ez a konferencia egy évben egyszer van, így nem hagyhatom ki. (Kérdés: te megengedheted magadnak, hogy kihagyd a március 28-at? Mert ez nem egyszer van egy évben, hanem egyszer az életben.)
4. Jöhet az is, aki nem angol nyelvvizsgát akar majd a jövőben?
Szerintem nem, de a résztvevők másképp gondolják. Az angoltanulás 9 alapköve című előadásra is jött spanyol és némettanár, és az előadás után lelkesedve mesélt arról, mennyi mindent fel tud használni majd az előadásból. Megvallom, nem gondoltam. Annyi biztos, hogy a nyelvvizsga tréning ennél jóval kevésbé lesz nyelv-specifikus, tehát ebből inkább profitálnak a nem angol nyelvvizsgára készülők is.
Van még kérdés, amit nem válaszoltam meg? Kérlek, tedd fel, mert tudnom kell, mi jár az agyadban! Csakis ez a fejlődés záloga: el kell mondanod nekem minden ezzel kapcsolatos bánatod vagy örömöd! Izgatottan várom a kommentedet! Tényleg!
OK. A kivágott részek általában olyan részek lesznek különben, ahol megnevezek nyelvvizsgákat, mert vannak kényes információk, amiket nem mondhatok el, csak szűk körben. A 0. nyelvi órából olyan részeket vágok ki, ahol konkrét termékeket ajánlok. Alaposan körbenéztem a piacon, ismerem a legjobb termékeket, de nem fogok ingyen reklámozni egy nagy nemzetközi kiadót. Vicces is lenne... Sajnos így a legjobb részeket kell kivágni, de ez van. Különben jól sikerült a nyelvvizsga tréning. Az anyagban olyan konkrét megoldásokat is találsz majd, amiket még sosem írtam le vagy mondtam el sehol.
Szia Gabi! Azt kell mondjam, csatlakozom valamilyen szinten Melindához - bár nekem egyéb gubancok akadályoznak az eljutáshoz 28-án... Szeretnék végre sikerélménnyel - és nyelvvizsga bizonyítvánnyal, ez által diplomával - gazdagodni, most azonban minden fillérünket percre pontosan be kell osszuk Tehát, a későbbiekben, akár május elején én is számítanék erre a dvd-dologra... Annyi jó dolgot kaptam már Tőletek (adatbázis, tanulókártyák...), pont a lényeg, a sikeres nyelvvizsga trükkjei hiányoznak... Előre is köszi! Maya
Gondolkodom rajta. Köszönöm szépen a véleményed, Melinda! Egy biztos: filmfelvétel lesz az előadás alatt, és DVD-t adunk ki, amit majd megvásárolhatsz, de várhatóan csak május elején. Április elején lesz az előrendelési promóciója a 0. nyelvi órából, vagyis a február végi előadásunkból készült DVD-nek, mert azon a héten gyártatjuk le. Kb. egy hónapos késéssel lesz ez is rendelhető. Viszont az is igaz, hogy rengeteg anyagot kivágunk a 0. nyelvi órából, tehát, akik ott voltak, jobban jártak. Sajnos ebből is ki kell majd vágni részeket.
Ez egy írtó jó program lesz, és pont nekem való, de az időpont számomra annyira nem jó... nem halaszthatom el és muszály részt vennem egy másik eseményen. Tehát sajnos nem tudok ott lenni Olvastam hogy ez egy egyszeri lehetőség... de olyan jó lenne ha a közeljövőben közkívánatra mégegyszer megrendeznétek ezt a fantasztikus programot, hisz sürgős lenne nekem a nyelvvizsga. Vagy az sem lenne rossz ötlet ha a 28-án elhangzott tippeket, tanácsokat, buktatókat, stb könyv formájában (vagy bármilyen formában) elérhetővé tennétek. És így olyan lenne mintha ott lettem volna :D De ez csak egy ötlet volt Sajnálom hogy nem lehetek ott!