Növeld a tanulás hatékonyságát bemelegítéssel! 2010. 05. 11.
A napokban kapcsolgattam a tévét és a Disney Channel-en megtaláltam Hannah Montana című sorozatot. Tudom-tudom, lemaradtam, hogy csak most fedeztem fel, amikor az egész tinivilág majd egy éve érte rajong. Magyarul elég rossz volt, eléggé áthallottam az angolt, így átkapcsoltam angolra. És ebből számodra is származik egy tanulság, és pár gyakorlati tipp.
Ahogy átállítottam a nyelvet, az első egy-két mondat hirtelen kínai volt. (Hja, pedig úgy tudtam, hogy értek és beszélek angolul.) Aztán kiderült az ég, és hirtelen helyére került minden. Rájöttem, pár mondatnyi bemelegítés kellett azért, mire én is átkacsoltam angolra. De mi a tanulság ebből számodra?
Ugyanúgy, ahogy intenzív mozgás előtt is kell egy tíz perces bemelegítés, vagy ahogy a vízbe ugrás előtt is ismerkedsz a víz hőmérsékletével, az angolban való elmerülés előtt is kell némi bemelegítés. Minél közelebb vagy a kezdő szinthez, annál hosszasabb bemelegítést – bár azért 10 percnél nem kell többet szánnod rá. Már 4-5 perc is növelheti a tanulás hatékonyságát azzal, hogy kisebb valószínűséggel fogsz hátat fordítani az első nehéz mondatnál vagy feladatnál az anyagnak. Hiszen már megbirkóztál pár könnyebb, érdekesebb feladattal, bemelegítetted azokat az agyi izmokat, amiket használni fogsz. Jobban állják majd az igénybevételt. De milyen feladatok legyenek ezek?
Mindenképpen olyat válassz, ami számodra izgalmas, érdekes. Például annak, aki szereti a logikai típusú feladatokat: bökj találomra 2-3 angol betűre, és mondj vele egy szót, amiben mindegyik betű szerepel. (Egy magyar szókincsfejlesztő játék mintájára: autók rendszámainak betűiből állíts össze egy szót! Én rendszeresen játszom ilyet.) Vagy válassz egyetlen betűt, és írj legalább 10 angol szót azzal a betűvel. (Emlékszel gyerekkorunk játékára? Virág, állat, ország, keresztnév…nos, ennek egy könnyített változata.)
Annak, aki inkább verbális típus, és szeret beszélni: állíts össze mondatot 3 angol szóból! Vagy ha már magasabb szinten vagy: állíts össze egy sztorit pár angol kifejezésből!
Szeretsz olvasni? Akkor viszont előveheted az egynyelvű szótáradat, és böngészheted pár percig. Vagy ha szereted a keresztrejtvényeket, állíts össze egyet egy találomra kiválasztott témakörből (iskola, hobbik, környezetvédelem…)! A lényeg: melegítsd be az agyi idegpályákat, mielőtt vadul nekiállsz túráztatni őket. Mert különben lemerevednek, mint az izmok a bemelegítés nélküli aktív sport után.
Neked melyik játék tetszik? És mi mást lehet még játszani?