7 gyakori buktató az angoltanulás tervezésénél

2010. 01. 12. | Desszert | 3 hozzászólás

7 gyakori buktató az angoltanulás tervezésénélNem kevés idő volt végigolvasni a hírlevélre feliratkozottak által kitöltött tervezési nyomtatványokat!

Száznál több jött vissza belőle. Viszont sokat tanultam, amit ezúton köszönök. Cserébe, szeretnék veled megosztani egy olyan tudást, ami segít a terved finomításában. Hadd világítsak rá pár gyakori buktatóra, amiket láttam a tervekben. Talán a tiédben is.

1. Vigyázat, csak reálisan!

Láttam olyat, aki A1-es szintről B2-re szeretett volna jutni egy év alatt gyerek, család és rendszeres túlórázás mellett.

Az optimizmus fontos dolog, és én is azok közé tartozok, akik hisznek abban, hogy te magad vagy saját sikered kovácsa, de például tudom azt is, hogy a repülésre nem vagyok képes a kiterjesztett karjaimmal. Ha most kezded az angolt, akkor ne tűzz ki őszre középfokú nyelvvizsgát. (Hacsak nem ez az egyetlen dolog, amivel foglalkozol majd, és nem extra fontos az a vizsga.) Csak frusztrálni fog, ha nem éred el a célod, ami elvesz az átlagosan amúgy is alacsony önbizalmunkból.

Tervezd be a lurkókat otthon, a családot, sőt, talán a párodra és a kapcsolatotokra is kellene szánni némi időt, és emellett foglalkozz saját magaddal is. Mert ez mind megtérül.

2. Nem foglalkozunk eleget az önbizalom fejlesztésével!

Tudomásul kell végre vennünk, hogy a mai tanulás már nem az, amit 20-40 éve végeztünk. Ahogy növekszik a felelősségünk a tanulásban, ahogy egyre inkább mi magunk irányítjuk a tanulási folyamatot, az önbizalomra egyre nagyobb szükségünk lesz. És mivel a magyar oktatási rendszer egyértelmű végeredménye az önbizalom-hiányos korosztályok tömkelege, ez ellen aktívan tennünk kell. Nekünk! Különben nem változik meg semmi. Segíts magadon…ismered?

3. Ne várd el magadtól a kitartást élvezet nélkül!

Ha továbbra is a hagyományos nyelvtanulási módszerekhez és eszközökhöz nyúlsz, amit persze továbbra is unsz, vagy legjobb esetben is apatikusan tűrsz, akkor ne is várj magadtól kitartást. De most komolyan.

Érdemes lejegyezned minden egyes nyelvi feladatot vagy tevékenységet, amit élveztél. Sőt! Osztályozhatod egy tízes skálán, hogy mennyire élveztél egy nyelvi foglalatosságot! Koncentrálj a hetes feletti kategóriákra.

4. Fontosak a fokozatok!

Nem ismerjük a fokozatokat, mérföldköveket. Leggyakoribb tévhit: egy mondatot nem merünk kinyögni angolul, de elvárjuk magunktól, hogy beszélgessünk külföldiekkel. Ez olyan, mint amikor tolószékből rögtön a maratonra mennénk. Na ne már.

Nézzük, mik lehetnek az angol nyelvű beszéd fokozatai például:

(1) mondatok hangos ismétlése,

(2) egy-egy mondatból képzett kérdésre való válaszolás,

(3) saját mondatok összerakása és ismételgetése adott kifejezésekkel,

(4) sztori, pár gondolat összerakása egy témakörről adott kifejezések segítségével beszédben,

(5) vélemény-nyilvánítás egy témáról adott szókincs, mint puska alapján,

(6) szabad beszéd saját gondolatok alapján.

Az első öt fokozatot simán átugrottuk. Pedig a fokozatok lényege: csak akkor lépj tovább, ha tökéletesítetted az előző lépést.

5. Le kell zárni a régi bukások emlékét!

Ez nem lesz könnyű. Nem könnyű megbirkózni azzal, hogy már 7 vagy 8 éve tanulsz angolul, és (szerinted) még sehol sem vagy. Ezt nem lehet varázsütésre kikapcsolni, és sajnos, ez hatásosan visszafog a tanulásban. Kétféleképpen lehet ezt áthidalni:

(1) új sikerélmények szerzésével és meg- és lejegyzésével (!),

(2) a sikertelenséghez kapcsolódó élmények leírásával, gondos kielemzésével és így helyretételével.

 

Érdekel a TOP 25 cikk gyűjteménye az oldalról, egyben? AZONNALI INGYENES LETÖLTÉS ITT>>

 

6. A tanulási képességek fejlesztése nélkül nem fogsz gyorsabban haladni!

Sajnos ezt még mindig nem tudjuk. Nagyjából tisztában vagyunk azzal, hogy mire van szükség az angoltanuláshoz: motivációra, tanulási kedvre, önbizalomra, önállóságra, kezdeményezőkészségre, a célok helyes kitűzésének technikájára, nyitottságra, bizonytalanságtűrésre. (Itt is vannak hiányosságok: néhányan még mindig hókuszpókusznak gondolják ezeket, bár a többség szerencsére már ismeri a jelentőségüket.) Viszont a tudomány totálisan megáll ott, hogy ezeket hogyan fejlesszük.

A kulcs: keresni kell az ilyen információkat, eltárolni, majd fokozatosan beépíteni a mindennapi gyakorlatba. Lassan. Egyenként. Talán évek munkája, de a megtérülés busás. Hidd el, tapasztalatból beszélek. A tanulási képességek az élet élvezetének kulcsai.

7. Nézz utána a technikai hiányosságoknak!

Ez kevésbé jellemző szerencsére, de még mindig láttam olyat, aki arról panaszkodott a nyomtatványon, hogy lassan megy az angol nyelvű könyvek olvasása, mert sok szót kell kiszótáraznia.

Grrrr! (Morogtam.) Mert, ugye, mit tilos csinálni akkor, amikor idegen nyelvű könyvet olvasunk? Szótárazni! Hiszen pont azt veszi ki a tevékenységből, ami miatt csináljuk: az élvezetet és a sikerélményt. Már Lomb Kató is megmondta.

Olyat is láttam, aki leírta: neki megfelelnek a hagyományos nyelvtanulási módszerek. Hát, igen. Nekem is megfelelnének, ha 20 évre börtönbe zárnának, ahol semmi más dolgom nem lenne csak a nyelvtanulás. Félreértés ne essék: nincs semmi baj a kurzuskönyvvel és a szótárfüzettel. De ezek mellett pár innovatívabb termékkel és technikával a haladásunkat (és főként: a kitartásunkat) duplázhatjuk. Ez azért nem olyan rossz eredmény.

Amit valójában mondani szeretnék: (

1) keresd az új információt, technikákat,

(2) legyen benned spiritusz, próbáld  ki őket,

(3) ha sikeresek, építsd be a mindennapokba.

Nálad vajon telibe talált egy-egy buktató? Vagy hülyeséget beszélek? Feel free to disagree. (But compliments are welcome, too.)

 

Hasznos volt? Tetszett? Nyomj egyet az Ajánlom és +1 gombokra, hogy tudjam!

Instant angol tanulókártyák

 

Tudtad, hogy okos, gyors haladást adó angol tanulókártya csomagokat is kaphatsz tőlem?

12 év tanuláskutatásának eredményeit kapod meg az angol tanulókártyáimmal – válaszd ki a neked épp megfelelőt a webshopban:

Okos angol tanulókártyák elfoglalt, rohanó felnőtteknek

 

 

Tetszett? Oszd meg ismerőseiddel!

Hozzászólások

3 hozzászólás

A mezők kitöltése kötelező.
Az e-mail címed nem fog látszódni.

  • Gabriella 2010-01-12 00:00
    Mint mindig, most is egyet értek veled. Amit ajánlottál az elmúlt egy évben, próbáltam beépiteni a nyelvtanulásomba. Annyit mára elmondhatok, hogy több évi szenvedés és trauma utána, amit ezidáig a nyelvtanulás okozott, most már örömmel és szórakozva tanulok. Több év után elõször meg merek szólalni angol nyelven és az anyanyelvû angolok javitásából rengeteget tanulok. Nem az a kellemetlen, ha rosszul fejezzük ki magunkat, hanem ha egyáltalán nem tudjuk kifejezni gondolatainkat. És ha már meg merünk szólalni, akkor segitséget is kapunk. Nõtt az önbizalmam, a nyeltanulás iránti kedvem. Köszönöm. Válasz
  • Netti 2010-01-13 00:00
    Csatlakozom az elõttem szólóhoz: a hírlevelek, a tanulmányok, a blogbejegyzések nagyon sokat segítettek nekem is. Másképp állok neki a nyelvtanuláshoz. Nem vagyok annyira görcsös, nem várok magamtól annyit. Kellemesebb idõtöltés lett a nyelvtanulás. Köszönöm! Válasz
  • Netti 2010-01-13 00:00
    És még egy dolog: nagyon tetszett az angoltanulási elõadás! Szívesen meghallgatnám újra, mert egy nagy lökést adott. Motiváló, kedvcsináló volt amellett, hogy sok hasznos információt is kaptam. (Amit tényleg sosem mondott el egyetlen angoltanárom sem, ahogy azt a reklámotokban mondtátok.) Jó lenne, ha újra bevezetnétek. Én biztosan ott lennék. Válasz

Oldalunk sütiket (cookie) használ. Az Uniós törvények értelmében kérünk, engedélyezd a sütik használatát! További információ

Az Uniós törvényeknek megfelelően felhívjuk figyelmedet arra, hogy weboldalunk sütiket (cookie) használ. Ezek veszélytelen fájlok, melyekre a felhasználóbarátabb böngészés miatt van szükség. A sütiket letilthatod böngésződ beállításaiban. Az "Engedélyezem" gombra való kattintással elfogadod a sütik használatát.

Bezárás