fbpx
Angolutca Építkező2023-10-13T11:06:47+01:00
Angolutca Építkező

Ha még nehéz helyes angol mondatokat összeraknod,

ha időnként belegabalyodsz a mondandódba angolul,

esetleg ha még bátortalanul szólalsz meg, vagy számodra zavaró hibákat vétesz, akkor jó helyen jársz!

Talán veled is előfordult már, hogy élesben kellett volna használnod az angolt, de egyszerűen kiürült a fejedés hirtelenjében egy szót sem tudtál kinyögni. Kínos. Az meg egyenesen bosszantó, amikor később meg bevillan, hogy mit kellett volna mondani.

És talán átélted már azt is, hogy mégis nekiveselkedtél a mondandódnak, de a mondat közepén már kétségbeesve kerested a kiutat a nyelvtani szerkezetből, amibe belekezdtél. És közben úgy érezted, hogy összevissza „nyökögsz”. És ez nem méltó hozzád.

Angol nyelvtan

Néha nem tudatosan, de azt várjuk, hogy ha egyszer végre megértjük az angolt, akkor használni is képesek leszünk. És azt gondoljuk, hogy azért is nem jön még zsigerből, mert még nem értettük meg maradéktalanul.

Pedig nem így van.

A mohácsi vészt és a víz kémiai képletét elég megérteni és memorizálni.

A nyelvtudás azonban készség. És a készségfejlesztés nem „sima” tanulás.

Szóval, ha kismillió dolgot megtanultál már az életedben, csak valamiért az angol nem megy pont olyan gyorsan és hatékonyan, ahogy elképzelted, akkor már tudod az okát.

Ezért terveztem neked az Angolutca Építkezőt: egy okos, célzott online angol fejlesztőt.

Kifejezetten NEKED készült az Angolutca Építkező, ha…

  • …tanulgattál már angolt online, és egy csomó dolgot fel is szedtél magadra, de most szisztematikusan a helyére raknád és begyakorolnád azt, amit itt-ott láttál.

  • …háromszor-ötszer-tízszer áttanultad már az angol nyelvtan java részét, de valamiért a beszédedbe még mindig nem épült be, és néha elképzelni is nehéz, hogy mások hogyan állítanak össze helyes angol mondatokat – egyiket a másik után, folyékonyan.

  • …úgy érzed, hogy mindent elfelejtettél angolból, és a legszívesebben újra nulláról kezdenéd az egészet. De nem akarsz már több időt szánni a szólisták néma magolására, és a hosszas nyelvtani magyarázatokra, mert ez eddig sem vált be.

  • …már használod az angolt (mert mondjuk külföldön élsz, vagy, mert angol a munkanyelved), de zavar, hogy amikor Zoom vagy Teams mítingekre, vagy baráti társalgásra kerül a sor, akkor a tudásod mogyorónyira zsugorodik. Talán kerülöd is az ilyen helyzeteket, és úgy érzed, hogy ez korlátozza a lehetőségeidet, a karrieredet, a boldogságodat.

  • … évek, évtizedek óta megrekedtél egy szinten angolból, és bár próbáltad már áttörni a fejed feletti üvegplafont, valahogy újra és újra begyógyulnak a repedések rajta. De most eljutottál arra a pontra, hogy kész vagy sok idő és sok pénz helyett inkább okos munkát fektetni az angol nyelvtudásodba.

…és persze akkor, ha villámgyorsan fel kell szedned magadra minél több angolt – és már tudsz annyit a nyelvtanulásról, hogy sejted: ehhez precíziós műszerre van szükséged.

Nos, ez az Angolutca Építkező.

Angol nyelvtan

Miben MÁS az Angolutca Építkező, mint egy online angol nyelvtanfolyam?

#1 Csak beszélsz. Angolul.

Nincsenek alibifeladatok, nincs busywork. Csakis angol nyelvhasználat, és tűpontos készségfejlesztés. Akármit is tanulsz éppen, két közös pont mindig van: angolt hallgatsz és angolul beszélsz.

#2 Abban fejlődsz, amiben NEKED kell.

Magadra szabhatod: nem kell végigjárnod egymásra épülő alapozó leckéket ahhoz, hogy végre eljuss a fehér foltjaidhoz, és nekikezdhess fejlődni. Rögtön azt tanulod, ami neked a legfontosabb ahhoz, hogy minél több gondolatodat el tudd mondani.

#3 A TE életedről szól.

Úgy képzeld el, mint egy mai, modern szituációs mondattárat kifejezetten elfoglalt, rohanó felnőttek életére szabva. A magyar felnőttek mindennapjai.

De nézzük is meg, hogy mi lesz pontosan benne!

Mit kapsz az Angolutca Építkezőben?

A való életben használt, leggyakoribb és legfontosabb angol nyelvtani szerkezeteket tesszük nálad ösztönössé.

Mivel az Angolutca Építkező elfoglalt felnőtteknek szól, nincs benne semmi felesleges időtöltés, DE van benne bőőőven elegendő, és mindenki számára optimális gyakorlás.

Nézd, ezt a 3+1 fő rovatot találod majd minden leckében:

Így fejlődik az angolod az Építkezővel

Miben segítenek neked az Angolutca Építkező leckéinek egyes rovatai?

  • Tisztázó: így érzel majd rá az angol mondatszerkezetekre – egy életszerű videós letisztázás segít neked, érthető, emberi nyelven, száműzve minden nyelvészeti-nyelvtanári szakkifejezést.

  • Gyakorló: ösztönössé teheted az angolt hangos gyakorlással, időtakarékos módon: a fontos angol mondatszerkezetek, a leggyakoribb angol szavak és az elfoglalt felnőttek életéből vett szituációk házasításából – hogy elkezdhess angolul gondolkodni.

  • Torna: spéci angol beszéltető, aminek a célja, hogy képes legyél az életben felismerni azt a szituációt, amikor az adott angol mondatszerkezetet kell használnod majd – és így valóban el tudd mondani a fejedben megszülető gondolatokat.

  • Tanulókártyák: extra gyakorlási lehetőség mobilon, tableten, ahol csak akarod, és ahogy neked a legkényelmesebb – az ismétlésre, ami a feltétele annak, hogy a hosszú távú memóriába költözzön az angol.

Kukk bele a Gyakorló és Tornavideókba! Íme, pár részlet a szenvedő szerkezet leckéjéből:

Az összesen 30 Építkező leckében kapsz 30 Tisztázó videót, 30 Gyakorlóvideót, 30 Tornavideót, és a teljes Építkezőhöz kapsz egy 200 tanulókártyából álló angol tanulókártya csomagot.

A szakmai tartalmat hosszú lenne részletesen felsorolni, de nézd, ilyen témákban kapsz leckéket:

Látod? Takaros kis pakkot kapsz az útra.

De el kell mondanom: lesz, akinek nem való az Angolutca Építkező. Fusd át ezt a 3 pontot, hogy biztos lehess abban, ezt NEKED készítettük:

Kinek NEM jó az Angol Építkező?

#1 Ha te újra a nulláról akarod kezdeni az angolt, és még szeretnél pár évet a „My name is…”, és az „I’m from…” mondatokra beáldozni, akkor ez nem a te bulid.

Az Angolutca Építkező nem egy újabb online angol nyelvtanfolyam. A neve szándékosan „online angol fejlesztő”. Mert ezt teszi: célirányosan fejleszti az angolod – különös tekintettel a beszédkészségre és a hallásértésre.

#2 Ha titokban azt reméled, hogy szimpla videónézéssel és telefonnyomkodással megtanulsz angolul beszélni, akkor jó előre szólok: erre a csodára az Angolutca Építkező nem képes.

És ha még sosem beszélgettél egy videóval hangosan a fürdőkádban, házimunka közben, vagy épp az autódban, és el sem tudod képzelni, hogy te ilyesmit csinálj, akkor az Angolutca Építkező jó eséllyel nem hozza majd neked a várt eredményeket. De ha te már elfogadtad, hogy beszélni csak beszélve lehet megtanulni, akkor az Angolutca Építkező hű társad és okos támogatód lesz ezen az úton.

#3 Ha tábla előtt magyarázós tanári monológokat vársz, mert erre kondicionáltak az általános iskolától kezdve, vagy animált, választható karakterekkel kalandoznál, mert ezt látod az online játékokban, akkor előre szólok: ez nem a te világod!

Bár az Angolutca Építkező videóit fűszerezzük humorral is, animációval is, és a világ egyik legkedveltebb tanfolyami felületére tesszük fel neked – a Harry Potterrel, vagy a Fortnite-tal nem szándékunk versenyezni. Az egyetlen cél: egyre több mindent el tudj mondani angolul – egyre kerekebben, egyre könnyebben.

És most, hogy ezt tisztáztuk, hadd mutatkozzak be!

Nekem fordított helyzetben fontos lenne, hogy kitől vásárolok. Hátha neked is.

Kitől kapod az Angolutca Építkezőt?

Szia! Szalai Gabriella vagyok, tanulási szakértő. Kifejezetten elfoglalt, rohanó felnőtteknek segítek abban, hogy gyorsabban tanuljanak meg angolul – akár otthonról, tanár és tanfolyam nélkül.

Ne kérdezd, hogyan történt, de egy 40 ezres közösség épült körénk az évek alatt – és egyszer csak arra ébredtem, hogy tízezernél is több vevőnk úgy 50 ezer tanulást segítő termékünket vitte haza.

Szalai Gabriella tanulási szakértő

A szenvedélyem és a hobbim a tanulás kutatása és tanítása, 17 éve űzöm. Nagyon-nagyon szeretném megszerettetni a nyelvtanulást az egész ország teljes felnőtt lakosságával, hogy végre mindenki beszéljen angolul. És szerintem egyszer sikerülni is fog. (Néhányan hurráoptimistának tartanak. Nem értem, miért.)

Ezt az új online fejlesztőt kifejezetten a vevőink (sok éves) kérésére és igényeire fejlesztettük ki az Angolutcánál, egy tíz fős tanári csapat közreműködésével egy év alatt. Hallgathatod akár az autóban, a dugóban is, buszon, vonaton, vagy foglalkozhatsz vele otthon, házimunka közben a töredékidőkben. Előzékeny társad lesz, mert abszolút hozzád igazodik!

És ezen a ponton biztosan felmerültek benned kérdések is. Hadd válaszoljak meg párat!

Kérdések és válaszok

#1 Milyen formában kapom meg az Angolutca Építkező tanfolyamot?2022-07-01T09:52:38+01:00

Egy új, modern, kényelmes és profi tanfolyami felületre tesszük fel majd neked az Építkező összesen 46 leckéjét, videók és hanganyagok formájában, hogy úton-útfélen foglalkozhass vele, vagy akár edzés, házimunka közben is, ha épp nem tudsz képernyőt nézni. TIPP: a tanfolyami oldalt kiteheted majd a mobilod kezdőképernyőjére, amikor aktívan foglalkozol vele, és így könnyen eléred!

#2 Pontosan mit kell csinálnom majd az Angolutca Építkezőben?2022-07-01T09:52:59+01:00

Szinte kizárólag beszélned kell majd! Hangos beszédben gyakorlunk mindent, hiszen a magyar felnőttek tipikusan két leginkább fejlesztésre szoruló készsége a hallásértés és a beszédkészség. Így ezekre gyúrunk majd.

#3 Mennyi időmet igényli az Angolutca Építkező?2022-07-01T09:53:20+01:00

Egy leckére 20-30 perceket kell majd szánnod – több alkalommal egymás után. De ha szeretnél leülni mellé, hogy egy órácskára a lelked mélyéig belemerülj, mert neked ez így jobban esik, arra is lesz lehetőséged.

#4 Milyen nyelvi szintű nyelvtanulóknak való az Építkező?2023-07-05T08:39:58+01:00

Az Építkező középhaladó szinten ideális, ezért kifejezetten újrakezdőknek ajánljuk, akik már tanultak angolt – akármilyen régen is. Kezdő szinten egy-egy lecke lényegesen hosszabb gyakorlást igényel, ezért ha te kezdő vagy, inkább akkor ajánljuk neked, ha motivált vagy, vagy van némi nyelvtanulási rutinod (pl. egy másik nyelvvel), esetleg nyugdíjasként tanulsz, és van időd rá, mert te nem fogsz vele olyan gyorsan haladni, mint egy középhaladó. Haladó szinten pedig beszédrutint épít, és ösztönössé teszi az angolt.

#5 Mi van, ha most nem érek rá belekezdeni?2023-07-05T08:44:47+01:00

Az Angolutca Építkező ÖRÖKRE a tiéd marad. Nem vesszük el tőled. Akkor kezded, amikor akarod, és a saját tempódban haladhatsz vele. Úgyhogy ha most nem tudsz vele foglalkozni, akkor csak annyi történt, hogy kaptál egy szép nagy kedvezményt rá. Hiszen közel 50e Ft lesz később az ára.

#6 Fizethetek két részletben?2023-08-17T10:46:30+01:00

Igen. Ha neked így kényelmesebb, akkor kérlek, jelezd a megjegyzés mezőben! Ebben az esetben kereken 22-22e Ft a két részlet, amely a jelentkezés hónapjában és a következő hónapban esedékes. Mivel azonban nem tudjuk neked részletekben odaadni az Angolutca Építkezőt, csak a második részlet beérkezése után tudsz elkezdeni tanulni vele.

Ennyi. Most már mindent tudsz.

Ha kész vagy megváltani a jegyedet erre a tűpontos online angol készségfejlesztésre, akkor válassz csomagot!

Melyik csomagot választod?

JÓ TUDNI: a nagyobbik csomagban ott vár rád még 24 féle spéci segítség: például a mindennapi angol nyelv 85-86%-a (a Cambridge University Press kutatása szerint), na meg a társalgásokban életmentő kifejezések, amikkel bármilyen helyzetet lekezelhetsz a dicsérettől az ugratáson és a beszólásokon át a részvétnyilvánításig, vagy az igazi mai irodai nyelv, amivel angol telefonokat, e-maileket tudsz elegánsan elintézni, és az a jolly joker szókincs, amellyel 40+ szakterület cikkeit és előadásait tudod követni  – három nyelvi szinten, kifejezetten elfoglalt felnőtteknek, időtakarékos, gyorsan áttanulható tanulókártyákon, a mobilodon, egy új applikációban.

Ha ez még nincs meg neked, ezt válaszd!

#2 Angolutca Építkező + Angolutca app éves előfizetés

A teljes Angolutca Építkező kedvezményes bevezetési áron + a jövőbeni leckéi és továbbfejlesztései + egyéves hozzáférés az összes Angolutca tanulókártya csomaghoz (24 féle) az új, Angolutca Appban egy teljes évre -30% kedvezménnyel.

Ára: 78990 Ft

Ezt választom!

Na, melyiket választod? Megvan?

…és egy utolsó megerősítés, hogy lásd, hogy jó döntést hozol:

nem nyuszi garancia

NEM-NYUSZI GARANCIA:

Sok időt és energiát fektetek abba, hogy egy IGAZÁN ütős tudásanyagot adjak neked. Így ha nem vagy elégedett, visszakapod az árát. NEM vagyok nyúl: a törvény által előírt határidőn túl is. Plusz a visszafizetési garancia nálunk online termékre is érvényes.

No questions asked – hogy stílszerű legyek. Plusz: ajándékba kapsz egy doboz tic-tac-ot is, hogy ne váljunk el egymástól rossz szájízzel.

Remélem, így már látod, hogy biztonságban vagy velünk.

Csak 2 perc, töltsd ki ezt a rövidke jelentkezési lapot!

JELENTKEZÉSI LAP

Az alábbi jelentkezési lap kitöltésével előrendeled az Angolutca Építkezőt a választott csomagban, és vállalod, hogy 5 munkanapon belül elutalod, vagy bankkártyával (OTP SimplePay) kifizeted a választott csomag árát. A vásárlási feltételeket itt találod.

Mi történik a jelentkezés után?

1. Kapsz egy automatikus e-mailt a banki utaláshoz szükséges adatokkal Ha nem kapnád meg, Gmail esetén ellenőrizd a Promóciók és egyéb mappáidat! Ha ott sem leled, bátran hívd Benkő Dettit és Eösze Dettit itt: 06-30-583-2210, vagy írj a hello@angolutca.hu címre!

2. A befizetésed beérkezése után a kiállított számlát e-mailben küldjük meg a befizetésedet követően 2 munkanapon belül.

3. A számláddal együtt e-mailben küldjük el az instrukciókat és a belépési adatokat.

Jó lesz így?

Ui. Csak szólok: lejjebb már nincs semmi. A jelentkezési lap a lényeg, és azt picit fentebb találod! 😉

Szalai Gabriella tanulási szakértő

Baráti üdvözlettel:

Szalai Gabriella

tanulási szakértő, az Angolutca Építkező házigazdája

Maradt még kérdésed? Üzenj nekünk Messengeren, vagy hívd Dettit&Dettit a 06-30-583-2210-es telefonszámon! Ők érted dolgoznak, és munkanapokon, 9 és 17 óra között szívesen válaszolnak neked!

Go to Top